A munkanélküliek helyzete is romlik
Kevesebb munkahely, lassúbb növekedés, csökkenő beruházás és fogyasztás, a gazdaság szürke zónájának valószínű terjedése - ez volt a mérlege a drasztikus minimálbér-emelésnek. A Népzsabadság a Közgazdasági Szemlében a közelmúltban megjelent tanulmányt ismerteti.
Dátum: 2004-09-04 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:31.061726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minimálbér két év alatt történő megduplázása 2001-2002 között - pusztán a statisztikák alapján - sokak életszínvonalát javította, hiszen az 1998-as szinthez viszonyítva több mint négyszeresére nőtt a legalacsonyabb keresettel foglalkoztatottak aránya. Az elmúlt két évben pedig a minimálbér több százalékot veszített a vásárlóértékéből. Ennek tükrében jogosnak tűnnek azok a - szakszervezeti és politikusi - követelések, hogy jövőre újra érzékelhetően emelni kell a minimálbért. Ám a minimálbér drasztikus emelése egyéb hatásokkal is járt.
A közelmúltban látott napvilágot egy újabb elemzés a minimálbér emelésének költségvetési és makrogazdasági hatásairól, amelyet az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársai, egyetemi oktatók - Halpern László, Koren Miklós, Kőrösi Gábor és Vincze János - készítettek. Ők a minimálbér jelentős emelése melletti érveket - fehéríti a gazdaságot, növeli a költségvetési bevételeket, stabilizálja az államháztartást, a növekvő fogyasztás révén gyorsítja a gazdaság növekedését - vizsgálták. Szimulációs modellkísérletek során vették végig, hogy különböző mértékű minimálbér-emeléseknek milyen hatása lehet a foglalkoztatottságra, a hazai össztermékre, az adó- és járulékbevételekre, a beruházásokra, az inflációra, valamint a költségvetés egyensúlyára.
Azt feltételezve, hogy az árnyékgazdaságot - a feketemunkát - nem növelte a minimálbér-emelés, a számítások azt mutatták, hogy 2002-ben mintegy 1,3-2,3 százalékponttal alacsonyabb volt a foglalkoztatottság, mintha a minimálbér csak az infláció arányában növekedett volna. Ez mintegy 45-75 ezer munkahelyet jelent. Duplájára nőtt ugyanakkor a minimálbéren foglalkoztatottak munkanélküliségi kockázata, és - a munkaügyi kirendeltségek tapasztalatai alapján - jelentősen romlott az alacsony keresetű munkanélküliek elhelyezkedési esélye.
mno.hu - fideszfrakcio.hu