Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett a hurrikán Floridába

Óránkénti százhetven kilométeres erősségű széllel, zuhogó esővel megérkezett a Frances hurrikán az egyesült államokbeli Floridába, ahol közel két millió ember maradt áram nélkül. Az éjszakai égboltot a felrobbanó és szikrázó transzformátorok fénye világította meg, miközben a lakosok menedékhelyeken, a szállodák előcsarnokaiban húzta meg magát.


Dátum: 2004-09-05 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:33.065992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szélviharral és zuhogó esővel érkezett meg a Frances hurrikán Floridába - a szélvihar központi része Miamitól 170 kilométerre északra, helyi idő szerint vasárnap éjszaka egy órakor érte el a szárazföldet, egy nappal később, mint ahogy várták.

A hatóságok közel 2,8 millió embert szólítottak fel lakóhelyük elhagyására és 70 ezer helyi lakos illetve turista vonult különböző menedékhelyre. Az utcákat szemét és a pálmafák levelei borítják, az utak és a strandok teljesen néptelenek. A hatóságok ennek ellenére őrizetbe vettek két fosztogatót, akik egy templomba akartak betörni. Bezártak a boltok, még a benzinkutat is. A kikötőkben a kisebb hajók játékszerként himbálództak a vízen.

A Frances mielőtt betört volna Floridába a Bahama-szigeteken söpört végig, ahol tetőket sodort el a szél, árvíz keletkezett és két ember meghalt. A hurrikán elődje, a Charley három héttel ezelőtt több milliárd dolláros kárt okozott Florida északnyugati részében, és életét vesztette 27 ember.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek