Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iskola bukásra áll?

AZ ISKOLA - BUKÁSRA ÁLL? (Szerk. Bajomi Iván és Lányi András) címmel a Védegylet oktatáspolitikai állásfoglalást tett közzé 2004 májusában. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk a kiadvány összefoglalójából.


Dátum: 2004-09-06 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:42.275401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Alaptanterv módosítása, a Magyar Universitas Program, a "kompetenciaközpontú" érettségi stb. fordulatot jelentenek a hazai közoktatás történetében. Ezt a fordulatot a mostani kormányzat az érintettek feje fölött, az érdemi vitának elébe vágva kényszeríti ki. Végrehajtása, majd előre látható visszavonása csak fokozhatja a reformtól reformig bukdácsoló oktatásirányítás és a túlélésre berendezkedő iskolák közti feszültséget, az oktatásügyi zűrzavart. A Védegylet kiadványa a mostani újításoktól elveiben, módszerében és tartalmában is következetesen különböző megoldásokra tesz javaslatot.

1. Az oktatási rendszer egészét érintő szakmai döntések előkészítésében egy új szakmai tanácskozó testületnek (Országos Oktatási Tanács) követel kiterjedt jogokat.

2. Az iskolaszerkezet fellazítása, a tartalmi kötöttségek kiiktatása a tantervi szabályozásból, a tárgyi tudás háttérbe szorítása az érettséginél, az egyetemi felvételi vizsga eltörlése, végül az ellenőrizetlen és esetleges tudással beiskolázott egyetemisták kezébe adott "utalvány" mint az egyetemek finanszírozásának fő eszköze, együtt a közoktatás minőségének egységes koncepció jegyében zajló tönkretételét jelenti. Erre a veszélyre fel kell hívni a közvélemény figyelmét.

3. A készségek és képességek nem fejleszthetők a tárgyi tudás rovására, a tananyag elrelativizálása nem helyettesíti a tananyag korszerűsítését, a szabályozatlanság nem a pedagógiai újításoknak kedvez, hanem az igénytelen, esetleges, voluntarista megoldásoknak. A "reform" saját kitűzött céljaihoz sem visz közelebb. Itt az ideje, hogy véget vessünk a négyévenként változó oktatáspolitikai rögtönzések korszakának!

4. Az elsőrendű pedagógiai cél a tanulás megkedveltetése, az alkotó készségek kibontakoztatása, ez pedig az oktató-nevelő munka, a tanár-diák kapcsolat minőségén múlik. Ezért minden tanügyi reformnál előbbre valónak tartjuk a pedagógusok helyzetének és munkakörülményeinek javítását, a pálya vonzerejének növelését. A pedagógusképzés kapjon jelentőségének megfelelő súlyt az egyetemek életében!

5. A fenntarthatóság pedagógiája nem korlátozódhat a természettudományos tárgyakra: a globális ökológiai válság civilizációnk válsága, értelmezése a humán képzés feladata. A környezeti nevelés elsősorban nem új ismeretek elsajátításán múlik, hanem az összefüggések felismerésén, a tanulók természet-tapasztalatának gazdagításán, az iskola és helyi környezete közti eleven kapcsolat helyreállításán, valamint azon, hogy a fenntarthatóság elvei miként érvényesülnek az iskola mindennapi életében.

Az összefoglaló további pontjai a felsőoktatási reformhoz kapcsolódnak. A kiadvány teljes szövege a Védegylet honlapján olvasható: www.vedegylet.hu, kiadványok címszó alatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek