Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Odaítélték a katolikus egyház sajtóösztöndíjait

Egy rádiós szerkesztő-riporter és egy újságíró nyerte el az idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóösztöndíját. Az immár negyedszer odaítélt - az újságírók, a katolikus sajtó védőszentjéről, Szalézi Szent Ferencről elnevezett - ösztöndíjat Harsányi Ildikó, a Magyar Rádió munkatársa és Farkas P. József, a Kecskeméti Lapok, valamint az Alföldi Lapok főszerkesztője kapta meg.


Dátum: 2004-09-06 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:43.132050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elismerésről szóló emléklapokat Veres András püspök, az MKPK titkára adta át hétfőn Budapesten.

A nyertesek egy éven át havi bruttó 50.000 forintot kapnak. Az ösztöndíjasoknak az év elteltével műsoraik, illetve cikkeik jegyzékével kiegészített írásos beszámolót kell készíteniük munkájukról a püspöki konferenciának.

A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj célja a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és az elektronikus sajtóban.

Veres András, az ösztöndíj odaítéléséről döntő öttagú szakmai kuratórium elnöke az emléklapok átadásakor azt mondta: a beérkezett pályázatok száma azt jelzi, hogy "bőséggel vannak (...) olyan munkatársai mind a vidéki, mind az országos vagy a fővárosi médiumoknak, akik a keresztény értékeket saját maguk számára is fontosnak tartják, de ezt munkájukban is megjelenítik, hogy másokat is ezekkel gazdagítsanak".

Farkas P. József amellett, hogy két alföldi lap főszerkesztője, külsős egyházügyi szakírója a Petőfi Népének, a Bács-Kiskun megyei napilapnak, valamint külsős egyházi műsorkészítő és - vezető a Kecskeméti Televíziónál, valamint a térségi Gong Rádiónál.

Harsányi Ildikó, a Magyar Rádió munkatársa 12 éve vezeti a "Keresztény éjszakák" című élő műsort. A Vallási félórák felelős szerkesztőjének több műsora is van: a "Kard és kereszt", a "Pax rádió", a "Szeretet közösségei", valamint a "Hitélet és történelem" című sorozat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek