Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A héten avatják a budapesti Cervantes Intézetet

A spanyol nyelv és kultúra népszerűsítésével foglalkozó budapesti Cervantes Intézet a héten hivatalosan megkezdi működését - mondta César Antonio Molina, a Cervantes-központok nemzetközi hálózatának madridi igazgatója hétfőn a budapesti intézmény bemutatkozó sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-09-06 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:44.047009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VI. kerületi Vörösmarty utcában kialakított Cervantes Intézetet szerdán avatja fel Mádl Ferenc köztársasági elnök és a spanyol trónörökös pár, Fülöp herceg és Letizia Ortiz hercegnő. Az ünnepségen beszédet mond többek között María Jesús Sansegundo spanyol és Hiller István magyar kulturális miniszter.

A spanyol Cervantes Intézet három minisztérium által támogatott önálló közintézmény.

Rövid története alatt - 1991-ben hozták létre - "káprázatos fejlődésen ment keresztül", valamennyi kontinensen jelen van és a spanyol nyelv használatával együtt bővül - mondta César Antonio Molina, aki amellett, hogy a madridi Complutense Egyetem irodalomelmélet és kritika professzora, rendszeresen ír: eddig harminc könyve, elsősorban esszé-, prózai és verseskötete jelent meg.

A világ 38 országában működő 42 Cervantes-központ kettős feladatának a spanyol nyelv, továbbá a spanyolországi és spanyol-amerikai kultúra terjesztését nevezte. Mint mondta, az intézetek a spanyolt anyanyelvként beszélő 400 millió embert, köztük az Egyesült Államokban élő 30 milliós, a Mexikóban élő 100 és a spanyolországi 40 milliós népességet képviselik.

Kiemelte, fontosnak tartják a spanyol kultúra közép-európai jelenlétét, ezt szolgálja az egyebek között Prágában, Krakkóban, Varsóban, Bécsben és Belgrádban már működő intézet. Hozzátette, a közeljövőben Berlinben, az ázsiai kontinensen pedig Tokióban és Pekingben nyitnak központot.

Josep María de Sagarra, a budapesti Cervantes Intézet igazgatója elmondta, hogy az intézmény jelen kíván lenni a magyar főváros kulturális életében különféle rendezvények szervezésével.

Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: Spanyolország csak az 1980-as évek végi közép-európai politikai fordulatok után tudta megszilárdítani, fellendíteni kapcsolatait Európa ezen régiójával.

A spanyol nyelv és kultúra terjesztésén túl céljának tekinti a magyar kultúra spanyolországi megismertetését is - tette hozzá a korábban fordítóként, újságíróként tevékenykedő Josep María de Sagarra, aki 1998-tól 2003-ig a varsói Cervantes-központot vezette.

A budapesti intézmény már a nyáron megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, júliustól intenzív nyelvtanfolyamokat szerveztek.

A hivatalos megnyitó alkalmából az 1200 négyzetméter alapterületű, korszerűen felszerelt intézet szerdától spanyol kulturális hetet rendez.

Péntekig neves spanyol és latin-amerikai írók mutatják be kultúrájukat előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken.

Az Ernesto Sábato argentin íróról elnevezett könyvtárat csütörtökön avatják fel az intézetben, a bibliotéka négyezer kötettel, javarészt verses, zenei és képzőművészeti témájú művekkel kezdi meg működését. Ricardo Gallén gitárművész klasszikus gitárkoncertet ad aznap este a Millenáris Teátrumban. Pénteken Francesc Catalá-Roca Barcelona/Madrid az 50-es években című fotókiállítása nyílik meg az intézetben. A 139 fekete-fehér képből álló tárlat a két város múlt század közepi hangulatát idézi.

A központban szeptembertől spanyol oktatás folyik általános és speciális kurzusok keretében. Az intézmény - mint a közreadott háttéranyagban szerepel - az elkövetkező három évben kétezer diákra számít. Jelenleg évente mintegy nyolcezren tanulnak spanyolul Magyarországon, a várakozás szerint ez a szám évente 100-150 százalékkal növekedhet.

A budapesti Cervantes Intézet ismertető kiadványa szerint a spanyol napjainkban a kínai, az angol és a hindi után a negyedik legelterjedtebb nyelv a világon, mintegy húsz ország hivatalos nyelve és a nemzetközi kommunikáció második legfontosabb nyelve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek