Izrael-ellenesség tetézi az európai antiszemitizmust
Az Európában szaporodó zsidóellenes erőszakcselekményeket az Izraellel szemben táplált politikai ellenérzések is gerjesztik egy amerikai zsidó szervezet öt európai államban végzett közvélemény-kutatása szerint.
Dátum: 2002-06-28 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:26.655709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rágalomellenes Liga (ADL) csütörtökön Washingtonban tette közzé május második felében Franciaországban, Dániában, Nagy-Britanniában, Németországban és Belgiumban telefonon lebonyolított szondázásának eredményeit. A felmérés szerint az európaiak 30 százaléka vall hagyományos antiszemita nézeteket, míg 62 százalékuk az Izraellel szembeni ellenséges érzelmeknek tudja be a zsidóellenes erőszakhullámot.
A megkérdezettek 45 százaléka szerint a zsidók hűségesebbek Izraelhez, mint a saját hazájukhoz. Ez a felfogás "hozzájárul a zsidóellenes erőszak táplálásához és legitimálásához" - mondta az ADL amerikai igazgatója a Reuters szerint. A régi, klasszikus antiszemitizmus új formával, az Izrael-ellenességgel egészül ki, robbanékony és veszedelmes elegyet alkotva - összegezte Abraham Foxman a felmérés tanulságait.
Zsidó szervezetek rámutattak, hogy az európai zsinagógák és más zsidó célpontok elleni támadások az utóbbi hónapokban a II. világháború óta nem tapasztalt méreteket öltöttek, párhuzamosan a közel-keleti erőszak elfajulásával. A The Washington Postban megjelent kommentárjában Foxman mély aggodalommal konstatálta az európai antiszemitizmus fokozódását, különös tekintettel a vén kontinens államainak szélesedő arab és muszlim népességére.
Az említett öt európai államban több mint egymillió zsidó él, és közösségeik ostrom alatt állnak - írta Foxman, hozzátéve: a szondázás eredményei rácáfolnak azokra az európai vezetőkre, akik a zsidóellenes támadásokat közel-keleti fejlemények által kiváltott múló jelenségként próbálják beállítani, nem pedig alattomosabb és mélyen gyökerező gyűlölet megnyilvánulásaként.