Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre kevesebb sört főznek Szlovákiában

A szlovákiai sörgyárakban ötszázezer hektoliterrel kevesebb sör készült az idei év első nyolc hónapjában, mint az előző év tizenkét hónapja alatt. Az évek óta folyamatosan csökkenő fogyasztás oka az évek óta tartó folyamatos áremelkedésben keresendő. Az árak emelése többé-kevésbé kereskedői kényszerűség, mert a pénzügyminisztérium nem hajlandó a sör általános forgalmi adóját az Európai Unió által előírt minimális szintre csökkenteni - írta a Národná Obroda című szlovák lap.


Dátum: 2004-09-06 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:44.344109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sör szlovákiai áfája messze felülmúlja az unióban szokásos minimumot. Az alacsonyabb, 10 százalékos alkoholtartalmú sör áfája literenként öt, a tizenkét százalékosé hat korona, ezzel szemben az unió más országaiban három-három korona hatvan fillérnek megfelelő összeget tesz ki a söritalok forgalmi adóterhe.

A szlovák pénzügy tárca a söradóból erre az évre 2,7 milliárd korona kincstári bevételt tervezett, ezzel szemben az év első felében mindössze 887 millió érkezett az államkasszába. A sörgyárak rendre felpanaszolják, hogy a pénzügyi tárca érthetetlenül köti az ebet a karóhoz és rugalmatlanul reagál a piaci változásokra. Ha ez a trend folytatódik, akkor a sörgyárosok félmilliárdos rekordveszteséggel zárják az évet, mert a növekvő export sem képes egyenlegbe hozni a mérlegüket.

Az év elejétől a szomszédos országban 16 százalékkal csökkent sörfogyasztás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek