Doppingbaki
"Miért nem járt el kellő körültekintéssel a dopping-ellenőrzések során a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium?" címmel Szalay Ferenc fideszes képviselő interpellációt nyújtott be a sportminiszterhez az olimpián kialakult ügyek tükrében.
Dátum: 2004-09-06 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:44.924718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az athéni olimpiai játékokon a magyar sportolók nagyszerű sikereket értek el, Magyarország megtartotta helyét a legeredményesebb sportnemzetek sorában - legalábbis ami az olimpiai szereplést és pontokat illeti - kezdte a fideszes képviselő. Hozzátette: sportsikereink híréhez mérhető visszhangot keltettek azonban sajnos a magyar olimpiai csapat doppingügyei is. A sporttörvény - amelynek módosításait Gyurcsány Ferenc előterjesztésében fogadta e1 a parlament - a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium felügyelete alá rendeli a doppingvizsgálatokkal kapcsolatos teendőket. A törvény értelmében megalkotott kormányrendelet által életre hívott Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testületet a GYISM egyik tisztviselője vezeti A jogszabály értelmében a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter feladata a doppingellenes tevékenység szervezése és kivitelezése, a tevékenységhez szükséges költségvetési források biztosítása. A testület feladatkörébe tartozik a doppingellenes tevékenységgel kapcsolatos teendők kijelölése, a doppinggal kapcsolatos sportpolitikai kérdések eldöntése.
- A MOB már 2003-ban jelezte, hogy az az összeg, amellyel a kormány támogatja a szervezet doppingellenes munkáját, kevés.
- A szakminiszter tetézte a problémákat azzal, hogy kijelentette azoktól a sportágaktól, amelynek doppingoló sportolóját rajta kapják, meg kell vonni az állami támogatást. Az ilyen kijelentések, arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a kormány soha nem érezte igazából át a magyar sportolók és a magyar sport helyzetének komolyságát. A doppinggal kapcsolatos feladatok ellátása során is bebizonyosodott a minisztérium alkalmatlansága is. Azonban most ennek az egész magyar sport és Magyarország nemzetközi megítélése látta kárát - mondta Szalay Ferenc, majd a következő kérdéseket tette fel:
Mit tett a tárca az elmúlt években azért, hogy fokozza a doppingszerek esetleges használatának ellenőrzését? Mit tett azért, hogy világossá tegye a sportolók és sportvezetők előtt, hogy az athéni játékok során a korábbinál lényegesen több és szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak? Megfelelő módon ellenőrizték-e az Olimpiára készülő sportolókat? Mit tettek azért, hogy világossá, tegye: az a sportoló, aki megbukik a vizsgálatokon, hazája becsületével is játszik?
Mesterházy Attila államtitkár Szalay Ferenc információit tévesnek nevezte, így a képviselő a választ nem fogadta el.
fideszfrakcio.hu