Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre romló gazdasági helyzet: Gyurcsány elégedett

A Fidesz képviselőcsoportja azt várja a kormánytól, hogy fejezze be az emberek félretájékoztatását és a gazdaság valós állapotát feltáró nyilatkozataival járuljon hozzá a bizonytalanság megszüntetéséhez - mondta Varga Mihály frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben.


Dátum: 2004-09-06 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:45.237349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve - hallhattuk az előbb is. Ez a klasszikus mondat a mottója azoknak a kormányzati nyilatkozatoknak, amelyek az elmúlt hetekben a gazdaságról minisztertől, államtitkároktól, miniszterelnök-jelöltektől hallhattunk.

A kormánytagok szerint a gazdaságban minden a legjobb pályán halad, a rózsaszín képet csak az zavarhatná meg, ha más lenne a pénzügyminiszter. Ezek a kijelentések megütközést váltanak ki a hazai és a külföldi elemzők között, és kérdés, mennyire veszik ezeket komolyan.

Csak néhány hír a múlt hétről: A magyar költségvetés helyzete júniusban rettenetes volt, és júliusban sem várható kedvező fordulat. A jelentés azt is megjegyzi: csak valamilyen csoda révén lehetne tartani a kormány által jósolt célt.

G. P. Morgan: Markánsan erősödött a magyar adósi besorolás rontásának kockázata. Lefordítom magyarra: rosszabb adósnak gondolnak bennünket a külföldi hitelezők, mint korábban, és ezért csak drágábban hajlandók hitelezni.

A Dresdner Bank szerdán: 70 milliárd forinttal több lesz a hiány idén, mint amiről Draskovics Tibor beszélt.

Egy hazai hír az Állami Számvevőszék elnökétől: A társadalombiztosításánál, a nyugdíj- és egészségbiztosításánál a megbomlott egyensúly a jelenlegi finanszírozási gyakorlattal nem állítható helyre.

Itt hagy tegyek egy megjegyzést. Előbb elhangzott egy szám az államháztartás, az államadósság mértékére vonatkozóan. 2002-ben 8200 milliárd forint volt ez az összeg. Ez a 2002. decemberi adat, vagyis az a helyzet fordul elő, mintha valaki eladná a lakását év közben, de a régi tulajdonos fizetné a közüzemi számlákat az év végéig. Ezek után nehezen magyarázható az a kincstári optimizmus, amiről a kormány tagjai beszélnek. Feltételezem, hogy ismerik a tényleges adatokat, és nem akarják félrevezetni a közvéleményt, az embereket. Az emberek ugyanis naponta a saját bőrükön érzik a gazdaság valós helyzetét. Hiszen jól megy-e a gazdaság akkor, amikor az emberek ezrei, akik nem tudják megfizetni a hazai árakat átjárnak a szomszédos országokba bevásárolni élelmiszert, cukrot, ruhát vagy tankolni.

Javaslom a kormány tagjai számára, hogy a hétvégén keressenek fel egy határátkelőhelyet. Tapasztalni fogják, hogy Románia, Ukrajna, vagy éppen Szerbia mellett Ausztria irányába is áll a sor.

Kérdezzük meg, jól megy-e a gazdaság akkor, amikor 2002 nyara óta már a hatodik alkalommal készül gázáremelésre - ígéretével ellentétben - a kormány, hogy az elmúlt két év negyvennégy százalékos áremelését októberben egy újabb, legalább hét százalékos emelkedés kövesse.

Jól megy-e a gazdaság akkor, amikor a mezőgazdaságból élő családok, gazdák tízezrei buktak a meggyen: negyven forintot kaptak kilójáért; buktak a dinnyén: húsz forintot kaptak a kilójáért; és most készülnek az újabb bukásra, mivel nyolc forintot ígérnek az alma kilójáért.

Tegnap volt alkalmam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében néhány almatermesztővel beszélni, kérdezzék meg őket, vajon mennyire elégedettek a magyar gazdaság mostani helyzetével.

Vagy jól megy-e a gazdaság akkor, amikor a nyugdíjasok januárban 6,3 százalékos nyugdíj emelést kapnak, az infláció, a pénzromlás üteme pedig hét százalék fölött van. Vagyis a nyugdíjak nem tartanak lépést a pénzromlással, az áremelkedéssel.

Jól megy-e a gazdaság ott, ahol idézem Medgyessy Péter pár hónappal ezelőtti, 2004. februári beszédét, "százezernél több az olyan magyar gyerek, aki nap-nap után éhesen megy az iskolába".

Tisztelt Ház! Mindezeket a kérdéseket felesleges lenne feltenni, ha érzékelnénk, hogy jövőre érezhető elmozdulás következik, de az eddig nyilvánosságra került számokból, adatokból ennek híre hamva sincs: a tervek szerint az adókedvezmények megvonását, a családi adókedvezmény, a biztosítások, nyugdíjpénztári befizetések, tandíjkedvezmény megvonását tervezi a kormány.

Írd és mondd, kettő százalékos reálbér növekedést, az illetékek mértékének megemelését. Ez lenne - kérdezzük mi- a sikeres gazdasági pálya?

Tisztelt Ház! Csodavárással nem lehet a makroadatokat megváltoztatni. Mondjuk ki végre, a kormány nem tudja tartani az idei évre tervezett hiány mértékét.

A Fidesz parlamenti frakciója ezért azt javasolja: a bizonytalanság megszüntetésére, kapjunk valós adatokat a tényleges helyzetről, az államháztartás és az államadósság állapotáról, a kormány pedig fejezze az emberek félretájékoztatását.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek