"Hány évre ígérjem meg?": gázáremelés ötödször
Az elmúlt két évben a szocialista - szabad demokrata koalíció négy alkalommal emelte meg a gáz árát, amit idén egy áfa-emelés is tetézett. Két év alatt így 44 százalékkal nőtt a gáz ára. Információink szerint a kormány újabb áremelésre készül, ami a hírek szerint tíz százalékos lesz - hangzott el Lázár Mózes Csillag Istvánhoz intézett azonnali kérdésében.
Dátum: 2004-09-06 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:47.029795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahhoz képest, hogy több kormánypárti politikus, köztük maga Medgyessy Péter is megígérte, hogy nem lesz gázáremelés, most az ötödik van előkészületben. A kérdés már nem az, hogy mikor emelik újra a gáz árát, hanem az, hogy miért, mi az indoka az emelésnek. Ha pedig nem kellene emelni, akkor kiknek a nyomására készül az újabb rendelkezés az áremelésről. Lázár Mózes arra volt kíváncsi, hogy igazak-e az újabb emelésről szóló hírek.
Csillag István elmondta, hogy az olajárak és a gázárak a világpiacon emelkednek, ezért energiaszegény országként, kénytelenek vagyunk a költségekhez igazítani a gáz árát. Az ésszerű és törvényszerű áremelést tehát nem lehet elkerülni - tette hozzá.
Lázár Mózes viszontválaszában idézte a szintén SZDSZ-es Gál Gyula államtitkár egyik beszédét, amelyben kijelentette: a világpiaci árak ingadozása nem teszi szükségessé a gáz árának emelését. Valaki tehát nem mond igazat - jelentette ki Lázár Mózes.
fideszfrakcio.hu