Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rasmussen: nem szenvedhet késedelmet a bővítés

Az EU-bővítés következő hullámában csatlakozásra esélyes tíz tagjelöltnek óriási csalódást okozna, ha a bővítés késedelmet szenvedne - figyelmeztetett a dán miniszterelnök a Financial Times pénteki számában.


Dátum: 2002-06-28 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:26.976027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Tanács soros elnöki tisztségét a jövő héten átvevő Anders Fogh Rasmussen a brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában közölt nyilatkozatban úgy vélekedett, hogy a késésnek súlyos politikai, gazdasági és társadalmi következményei lennének. "Történelmi és morális kötelességünk, hogy beváltsuk ígéreteinket" - fűzte hozzá.

Rasmussen nem konkretizálta, kinek szól a figyelmeztetése, a londoni lap tudósítója azonban emlékeztet arra, hogy a legnagyobb veszélyt az unió közös agrárpolitikájának jövője körüli huzakodások jelentik. A tagállamok közül az első vonalban Németország, Hollandia, Nagy-Britannia és Svédország harcol az újonnan csatlakozó országoknak nyújtandó agrártámogatások költségeinek a lefaragásáért.

Legalább ilyen súlyos gondokat okozhat a nizzai szerződésről az ősszel tartandó második írországi népszavazás esetleges ismételt elutasító eredménye és Ciprus megosztottságának rendezetlen problémája.

Rasmussen azonban el van szánva arra, hogy mindent elkövet a bővítési menetrend tartása érdekében. A decemberi koppenhágai csúcsra készülve "a biztonság kedvéért" négy napra bérelte ki a Bella kongresszusi központot, noha a csúcs hivatalosan csak két napig tart.

A miniszterelnök azt mondta a brit lapnak, hogy a maga részéről derűlátó a sikert illetően, bár tisztában van vele, hogy az év utolsó hónapjaiban látványosan egymásra torlódnak a fontos politikai események.

Mire - várhatóan október végén - berendezkedik a szeptember 22-i választások után hatalomra kerülő új német kormány, már csak hat hét marad a december 12-én esedékes koppenhágai csúcsig a csatlakozási tárgyalások legintenzívebb szakaszára. Ugyanerre az időszakra esik az írországi referendum, és ekkor kellene megbirkózni Ciprus problémájával is.

A Financial Times szerint egyesek azzal érvelnek, hogy egy kis tagállam aligha tud magára vállalni ilyen óriási feladatokat, mert nincs akkora befolyása, hogy sikeresen tudjon alkudozni a nagyobb főszereplőkkel, mint Franciaország vagy Németország. Rasmussen erre azt válaszolja, hogy Dánia nemzeti érdekeit fogja követni, és képes arra, hogy sikeresen közvetítsen a nagyok között.

Ennek megfelelően a dán belpolitika a következő fél évben takaréklángra kerül, a köztisztviselők szabadságolását felfüggesztik, és még az ellenzék is beleegyezett abba, hogy a parlamenti menetrendet az unió miniszteri tanácsának az üléseihez igazítsák. "Koppenhágáig itt senki nem fog aludni" - idéz a lap egy bánatos dán tisztségviselőt. Rasmussen pedig azt mondta, hogy idejének mintegy 80 százalékát az uniós ügyeknek fogja szentelni.

A hét hónapja hivatalba lépett 49 éves kormányfő a brit lap szerint a politikai alkudozások mesterének bizonyult a hazai színtéren, ahol a kompromisszumkötés egyfajta életforma. Kemény tárgyalópartnerként ismerik, aki általában eléri, amit akar. Egyesek ugyan kételkednek abban, hogy ezeket a képességeit a nemzetközi kapcsolatokban is érvényre tudja-e juttatni, de uniós illetékesekre máris nagy benyomást gyakorolt azzal, ahogyan a dán elnökséget megszervezte - írja a Financial Times.

Kapcsolódó elemek