Adatok a Kökény-Pukli-Katona Bermuda-háromszögben
Közös interpellációjában a KSH-ban történt adateltüntetésről szeretett volna megtudni valamit Selmeczi Gabriella és Frajna Imre.
Dátum: 2004-09-06 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:47.351214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborító eset történt a Központi Statisztikai Hivatalnál: a Medgyessy-kormány számára kellemetlen egészségügyi adatokat, értékéléseket meghamisították, illetve egyszerűen eltüntettek - kezdte az interpellációt Frajna Imre.
A Hivatal összeállított egy több nyelven megjelenő kiadványt, amely Magyarországot mutatja be a világ számára. A füzetből az egészségügyet bemutató két oldalt valamilyen rejtélyes oknál fogva újratördelték.
Pukli Péter, a KSH elnöke ugyan azt mondta, hogy "az eljárásra szerkesztési okokból került sor", azonban ennél jóval többről van szó. Az eredeti kiadványban ugyanis például szerepelt egy adatsor, amely szerint az egy orvasra jutó asszisztenciát tekintve Magyarország az utolsó helyen áll. Ezt a számadatot az "újratördeléskor" egyszerűen eltüntették. Ugyanígy eltüntették a következő fontos értékelő mondatokat is: "A nem megfelelő finanszírozás évei kedvezőtlen hatással voltak az egészségügy színvonalára. A kezelések hatékonyságát a képzett asszisztensek alacsony aránya is gyengítette."
Egyértelmű, hogy a változtatás nem szerkesztési okok, hanem cenzúra következménye.
Kökény Mihály Miniszter úr a hírek szerint emelt hangon utasította a KSH elnökét, hogy az elkészült kiadványból hagyják ki az említett részeket.
Pukli Péter a hírek szerint Katona Tamáshoz fordult, hogy mitévő legyen. Katona Tamás a KSH Horn-kormány alatti elnöke volt, jelenleg Medgyessy Péter kabinetfőnöke.
Végül - a hírek szerint az Ön nyomására és Katona Tamás tankácsára kerültek ki a mondatok a végleges anyagból - fordult Frajna Imre Kökény Mihályhoz.
Ilyen cenzúrára a KSH-nál 50 évre visszamenőleg, azaz a Rákosi-korszak óta nem emlékeznek! Hiszen nem más történt, mint hogy cenzori követelésre kivették a kiadványból a Medgyessy-kormány számára kínos adatokat és értékeléseket!
Valós és tényeken alapuló megállapításokról van szó: hiszen tény, hogy az egészségügy költségvetéséből minimálisan 60-70 milliárd Ft hiányzik, az is tény, hogy az Állami Számvevőszék is súlyos kritikával illette a forráshiányt. És tény az is, hogy képzett asszisztens-hiány és számos területen szakorvos hiány van, amely a közeljövőben drámai helyzetet eredményezhet.
Ezért Frajna Imre az alábbi kérdésekkel fordult Kökény Mihályhoz.
Igaz-e hogy a KSH elnöke az Ön személyes utasítására tüntette el az említett adatokat? Hihetünk-e a történtek után a KSH adatainak? Valóban úgy gondolja, hogy a magyar egészségügy súlyos gondjait a jogos kritikák szőnyeg alá söprésével, a Statisztikai Hivatal adatainak meghamisításával, cenzúrával kell megoldani?
Válaszában Kökény Mihály elmondta: a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy az egészségügyi miniszter utasítsa a KSH elnökét. Azt tagadta, hogy utasította volna. Elismerte viszont, hogy voltak olyan adatok, amelyeket átírtak a könyvben. Sőt, szerinte azok, akik erre felhívták statisztikai hivatal figyelmét, helyesen jártak el.
Viszontválaszában Frajna Imre továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy nem lehet elfogadni a tényadatok utólagos eltüntetését egy KSH által kiadott könyvből, és nem fogadta el a választ.
A kormánypárti képviselők mindezt elfogadhatónak tartották.
fideszfrakcio.hu