Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esélyegyenlőség Gyurcsány szerint: a fogyatékosok ne dolgozzanak

Gyurcsány esélyegyenlőségről beszél, egy készülő kormányzati rendelkezés mégis megfosztaná a dolgozó fogyatékosokat a munkahelyi támogatásoktól. Soltész Miklós fideszes képviselő ennek okáról Kökény minisztert kérdezte.


Dátum: 2004-09-06 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:48.515437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Soltész Miklós azonnali kérdésében hétfőn azt a készülő kormányzati rendelkezést bírálta, amely megszüntetné a fogyatékkal élők munkahelyi támogatásának jelenlegi formáját. Az illetékes szakszervezet véleményét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntés eredményeként "pánikszerűen összeomlik a több évtized alatt magyarországi viszonyoknak megfelelően felépített és a nemzetközileg is elismert rehabilitációs foglalkoztatási rendszer".

A politikus azt kérdezi Kökény Mihály minisztertől, igaz-e, hogy a minimálbér 225 illetve 320 százalékával megegyező jelenlegi bértámogatást a kormány a minimálbér 50 illetve 67 százalékra kívánja csökkenteni. A képviselő arra is kíváncsi, megvizsgálták-e milyen szociális feszültségekhez vezet a kormány újabb megszorító lépése.

Kökény Mihály szakminiszter válaszában azt hangoztatta, hogy Soltész Miklós "egy egyeztetésen lévő előterjesztésből idézett olyan elemeket és olyan részeket, amelyek meglehetősen egyoldalú színben tüntetik fel a kormány szándékát".

Kökény szerint jogharmonizációs indokok miatt kell felülvizsgálni a támogatások mostani rendszerét. Azt is állította, hogy jelenleg indokolatlanul magasak a támogatások.

Soltész Miklós reagálásában arra mutatott rá, hogy az európai uniós szabályozás nem kötelez a változtatásra. Tájékoztatása szerint a döntést fogadó kritikus hangok a Népszabadságban jelentek meg.

Kökény Mihály szerint a kormány körültekintően fogja mérlegelni a beérkező véleményeket. Állítása szerint Soltész tisztességtelenül riogat.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek