Ismét tízezrek tüntettek a megszorító reformok ellen Németországban
Hatodik egymást követő hétfőn tüntettek tízezrek Németországban a gazdasági-szociális megszorító intézkedések ellen, amelyek révén a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány megpróbálja megőrizni az ország nemzetközi versenyképességét és olcsóbbá tenni a szociális-jóléti államot.
Dátum: 2004-09-06 20:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:50.332543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezúttal is főleg az ország keleti részében tüntettek. Az egykori NDK területén a munkanélküliségi mutató megközelíti a húsz százalékot, kétszer olyan magas, mint Németország nyugati részében. A gazdasági-szociális megszorító intézkedések bírálói szerint a jövőben különösen rosszul járnak a tartósan munka nélküliek, akik egy kalap alá kerülnek a szociális segélyben részesülőkkel. A tüntetések központja hétfőn Berlinen kívül Lipcse és Magdeburg volt. Az elmúlt hetekben a demonstrálók száma elérte, vagy meghaladta a hetvenezret. A globalizációt bíráló Attac mozgalom szóvivőjének közlése szerint a tiltakozások hétfőn 220 német településre terjedtek ki. Főleg népszerűtlen intézkedéseinek tudható be, hogy a szociáldemokrata párt (SPD) a 2002-ben megnyert országos választás óta helyi szinten sorra szenvedi el a vereségeket. A Saar-vidéken vasárnap rendezett parlamenti választáson az SPD 44 év óta legrosszabb eredményét könyvelte el: csak a voksok 30,8 százalékát szerezte meg, szemben az öt évvel ezelőtti 44,4 százalékkal. Győzött a konzervatív kereszténydemokrata unió (CDU), továbbra is egyedül irányíthatja a valamikor szociáldemokrata fellegvárnak számító Saar-vidéket. A Saar-vidéki választási eredmény azonban nem módosította a szövetségi parlamentben uralkodó erőviszonyokat. Schröder is alapvetően ki akar tartani reformjai mellett, amelyek mások szerint is elengedhetetlenek ahhoz, hogy Németország később is emlékeztessen az évtizedekig prosperáló szövetségi köztársaságra.
MTI - fideszfrakcio.hu