Moldovai szeparatisták elfoglaltak egy vasútállomást
Moldovai szeparatisták elfoglaltak egy vasútállomást hétfőn a fővárostól, Kisinyovtól 45 kilométerre keletre, a Dnyeszteren túli területen. Az akciót, amelyben egy ember könnyebben megsérült, olyan vasúti objektum ellen hajtották végre, amely a kisinyovi kormányhoz hű hatóságok ellenőrzése alatt áll. A szakadárok behatoltak Tigina város vasútállomására, és egyszerűen elkergették az egész személyzetét.
Dátum: 2004-09-07 06:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:51.266422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyár a Moldova és a magát önállónak valló, jelentős részben oroszok és ukránok lakta Dnyeszteren túli terület közötti fokozott feszültség jegyében telt el : ez utóbbi körzetben szeparatisták bezártak több moldvai nyelvű iskolát, majd néhány héttel később elvágták a terület déli és középső részét összekötő áramszolgáltató gerincvezetéket. Volt olyan időszak is, amikor megszakították a vasúti közlekedést a két országrész között.
MTI - fideszfrakcio.hu