Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szankció fenyegeti az MTV-t

Szalai Annamária ORTT-elnökségi tag pénteken közölte: médiahatósági vizsgálatot kezdeményezett, mert a Magyar Nemzet hírei szerint Friderikusz Sándor augusztus 22-i, az MTV-ben sugárzott, Medgyessy Péter leköszönő miniszterelnökkel készített interjújának "meghatározó" részeit kivágták a beszélgetésből.


Dátum: 2004-09-07 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:51.884372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Scherer Zsolt médiaszakértő szerint ha a testület szerdán elrendeli a vizsgálatot, a médiahatóságnak először azt kell eldöntenie: valóban az eredeti, vágatlan anyagot kapta-e meg. Ezután az ORTT elemző igazgatósága megtekinti a felvételt, amiről - ha kifogást emelnek ellene - a testület számára a jogi osztály előterjesztést készít különböző szankciókat javasolva. - A büntetés az MTV adásának legfeljebb harminc napra való felfüggesztése, tízezer és egymillió forint közötti összeghatárban kiszabott bírság vagy jogsértésre való figyelmeztetés lehet - mondta a szakértő.

Vasárnap Peták István, a köztévé MDF-es kurátora jelezte a lapnak, kezdeményezi, hogy az MTV kuratóriuma is vizsgálja meg az interjút.

Avar János, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője az ATV-ben augusztus 23-án vetette fel, hogy a beszélgetésben - értesülése szerint - "Medgyessy Kiss Péter mellett volt és Gyurcsány ellen".

A lap úgy értesült, a miniszterelnök azt is mondta: ha Kiss Péter lesz a kormányfőjelölt, Medgyessy Péter megvárja a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtását, ha viszont Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP, akkor lemond.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek