Gyenge kezdés után visszaesés
Az idén szeptemberben a felsőoktatás zűrzavara a legedzettebb idegzetűeket is kihozza a sodrából. Tekintsük át, hogy mi történt eddig a bolognai folyamat örve alatt a felsőoktatás átalakítását célzandó, és mi jöhet még. Pálinkás József írását a keddi Népszabadság adja közre.
Dátum: 2004-09-07 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:53.695150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2003 júliusában az Oktatási Minisztérium (OM) honlapján megjelent a CSEFT, "A magyar felsőoktatás modernizációját, az európai felsőoktatási térséghez történő csatlakozását célzó felsőoktatás-fejlesztési koncepció" címet viselő "szakmai vitaanyag". Többen erőteljesen tiltakoztunk az ellen, hogy ezen koncepció alapján vegyen új irányt a magyar felsőoktatás. Az OM a kritikákat azzal intézte el, hogy ez csak egy szakértői csoport anyaga. Mára világossá vált, hogy az anyag az oktatási miniszter megrendelésére készült, az ő és szűk köre felsőoktatás-átalakítási elképzeléseit foglalta írásba.
A "szakértői munkaanyag" 2004 tavaszán némi változtatással újból koncepcióvá lépett elő, és Magyar Universitas Program néven folytatta pályafutását. Ezen dokumentumot felhasználva az oktatási miniszter ugyancsak 2004 tavaszán egy a felsőoktatásról szóló kormányrendelethez kérte a felsőoktatási testületek, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB), a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) hozzájárulását. Arra a kérdésre, hogy a testületek hozzájárulása pontosan mit jelent, a miniszter azt válaszolta: a testületek ahhoz járulnak hozzá, hogy az OM a felsőoktatási törvényt a "koncepciónak" megfelelően elkészítse. Legyen a testületek felelőssége, mihez, miért és hogyan adták hozzájárulásukat. A jelenleg államigazgatási egyeztetésen lévő törvényjavaslatban, ami igencsak laza kapcsolatban van a "koncepcióval", számos olyan, a felsőoktatást évtizedekre meghatározó elem van, amelyekről korábban szó sem volt.
Jogi káosz
Az oktatási miniszter a folyamatosan változó anyag első megjelenésétől kezdve a bolognai nyilatkozatban foglaltak teljesítésére hivatkozott, ám az ehhez szükséges, néhány paragrafusból álló törvénymódosítást máig sem nyújtotta be. Ehelyett a kormány 2004 nyarán - az államigazgatási egyeztetést júliusra és augusztusra ütemezve - elfogadott egy kormányrendeletet, amelyben a felsőoktatás képzési rendszerét teljesen átalakítják, azaz módosítják a felsőoktatási törvénynek a képzés szerkezetét meghatározó paragrafusait. A kormányrendelet anélkül vezeti be és teszi kizárólagossá valamennyi szakterületen az ún. alapképzést, és szünteti meg a hatályos törvényben szabályozott és engedélyezett főiskolai és egyetemi képzéseket, hogy semmit nem mond a képzés második ciklusáról. A zűrzavart az teszi teljessé, hogy már a 2005/2006-os tanévben lehetővé teszi az alapképzések indítását a rendelet, ami ez idáig meg sem jelent a Magyar Közlönyben. A szakindítási kérelmeket az OM-nek október közepéig (!) kellene jóváhagynia úgy, hogy előtte kikéri a MAB és az FTT véleményét. A magyar felsőoktatásban több ezer oktató anélkül készíti most a szakindítási kérelmeket, hogy ennek még nincs is meg a jogi alapja. Magyar Bálint soha nem látott jogbizonytalanságot teremtett a magyar felsőoktatásban!
Ilyen előzmények után nem vártunk sok jót a törvénytervezettől, de annak sikerült minden várakozást alulmúlnia. Igazi jogi fércmű! Hemzseg a pontatlanságoktól, a belső ellentmondásoktól. Részletesen szabályoz lényegtelen, nem törvénybe illő dolgokat, pontosan leírja például, hogy a létrehozni javasolt, meghatározatlan jogállású irányítótestület tagjainak mennyi legyen a fizetése, ugyanakkor nem szabályozza megfelelően a felsőoktatási intézmények alapításának módját. Nincs mód e helyütt részletesen foglalkozni mindahány kodifikációs hibával, de a felsőoktatási intézmények és a véleményező testületek, köztük a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított hibajegyzékek, kifogások, elutasítások több száz oldalt tesznek ki.
Ma állami felsőoktatási intézményt csak az Országgyűlés létesíthet. A törvényjavaslat szerint az engedélyezési eljárást a jövőben egy az OM-en belül létrehozott hivatal folytatná le, majd az igazoló okiratot formálisan a köztársasági elnök állítaná ki. Nem kellene kikérni a szakmai testületek (a MAB és az FTT) véleményét sem. Az intézményalapítás ilyen mértékű "szabadon engedése" elfogadhatatlan és roppant veszélyes. Romboló szekták, pénzmosodák, szerencselovagok előtt nyit korlátlan lehetőségeket.
Kodifikációs gyöngyszem
A törvényjavaslatban leírt vezetési struktúra a felsőoktatás szereplőinek többsége szerint működésképtelen. A legfőbb döntések egy olyan irányítótestület (IT) kezébe kerülnek, amelynek nincs semmilyen legitimitása. Mi indítaná az IT tagjait arra, hogy nagyobb felelősséggel viseltessenek az intézmény ügyei iránt, mint a jelenlegi egyetemi tanácsok, melyek tagjai végső soron megélhetésüket kockáztatják? Azt valószínűleg senki nem gondolja, hogy a 24. § (4)-ben foglalt szankcionálási lehetőség, miszerint egyévi tiszteletdíjuk erejéig felelősek a károkozásért. A törvényjavaslat 25. § (3) bekezdése pl. igazi kodifikációs gyöngyszem: "Az irányítótestület bármelyik tagja kezdeményezheti annak a tagnak a leváltását, aki az irányítótestületi tagságra méltatlanná vált. Az irányítótestület tagjának leváltását kezdeményezheti az is, aki a tagot delegálta. A leváltáshoz a többi tag egyhangú szavazata szükséges." Vajon mikor válik egy IT-tag méltatlanná? Ha nyakkendő nélkül jelenik meg az IT ülésén, vagy ha nem szavazza meg, hogy a miniszter által "javasolt" cég szállítsa a számítógépeket? Az idézet második mondata értelmetlen, de sajnos ez így szerepel az államigazgatásra kiküldött anyagban!
Az IT és a szenátus feladatainak erőltetett szétválasztása súlyos jogbizonytalansághoz vezethet. Mi történik például akkor, ha a szenátus elfogadja az intézmény képzési tervét, az IT viszont a költségvetésben nem hagyja jóvá ennek financiális feltételeit? Az egész felsőoktatás stabilitását veszélyeztetheti egy működésképtelen vezetési struktúra!
A törvénytervezet egyik legfontosabb, a "koncepcióban" nem szereplő eleme, hogy az egyetemek és a főiskolák közötti különbség megszűnik. Az egyetem fogalom ugyan előfordul, de csak úgy, hogy az így nevezett intézményben doktori képzésnek is folynia kell. Miután azonban a doktori képzés indítása a törvényjavaslat szerint - a jelenlegi gyakorlattal szemben - intézményi hatáskör, ez valójában nem jelent semmit. Az egyetemek és főiskolák úgy alakultak ki, hogy eltérő oktatási feladatokat látnak el, eltérő követelmények szerint kiválasztott oktatói karral. Az intézmények közötti különbségek megszüntetése értékvesztéshez és káoszhoz vezet.
A korábbi anyagokban talán a finanszírozás kérdésében fogalmazódott meg a legvilágosabb, lényegében közmegegyezésen alapuló álláspont: a képzési, a fenntartási és a tudományos tevékenység finanszírozásának áttekinthető elveken alapuló megállapítása. A törvényjavaslatban ennek nyoma sincs.
A tervezet készítői több helyütt nem a felsőoktatási intézmények racionális működtetéséből látszottak kiindulni, hanem politikai üzenetet közvetítenek. A hallgatókkal való egyeztetéshez olyan álságos "kedvezményeket" igyekeztek beépíteni, amelyek irreális, technikailag betarthatatlan követelésekre adhatnak alkalmat, és ellentmondásokhoz vezetnek. A 47. § (2) e) szerint a hallgató felvetéseire 15 napon belül (?) kell választ adni, míg az oktató erre a 81. § (1) a) szerint csak harminc napon belül jogosult. Remélhetőleg a hallgatói önkormányzat országos vezetése átlát a szitán. A 66. § (3) szerint a hallgató akárhányszor igazolatlanul távol maradhat a vizsgától, legfeljebb a költségek megtérítésére kötelezhető. A vizsgára felelőtlenül bejelentkező, de távol maradó diák a többi hallgatót akadályozza a vizsgázásban.
Tudomásom szerint a felsőoktatási intézmények mindegyike és a Magyar Tudományos Akadémia is a törvényjavaslat átdolgozását javasolja. Az ugyanis nem garantálja az alkotmányban biztosított egyetemi autonómiát, sem pedig azt, hogy a felsőoktatás minőségi követelményei ne sérüljenek. A javaslat nem biztosítja kellően a MAB szakmai és személyi függetlenségét sem. A törvénytervezet hemzseg a minőségbiztosítási lózungoktól, miközben az intézmények értékelési rendszere kidolgozatlan. Az egyetemi kinevezéseket belső szabályzatok hatáskörébe utalja, ami nyilvánvalóan a felsőoktatás minőségének zuhanásához fog vezetni. A törvényjavaslat nem állít követelményeket a vezetők kinevezését illetően. Egyenesen nevetséges, hogy az IT tagja lehet egy jó kapcsolatokkal rendelkező, az intézménnyel megállapodást kötő kft. semmilyen végzettséggel nem rendelkező vezetője, miközben szó sem esik a Magyar Tudományos Akadémia intézeteinek nemzetközi tudományos és igazgatási (idegen szóval menedzseri) tapasztalatokkal rendelkező munkatársairól.
A professzor kiirtása
Vajon miért tesz kísérletet a törvényjavaslat a professzor szónak a magyar köznyelvből való kiirtására? Kit irritál ez az elismerés? Netalán az alacsonyabb képzettségű oktatáspolitikusokat frusztrálja? Megjegyzem, ha Magyarországon nem is, a világon mindenütt kijár ez a megszólítás. A magyar felsőoktatás átalakításának ügye mindannyiunk felelőssége. Ha ezt a felsőoktatási törvényt egy nagyjából tíz főből álló kommandó képes rákényszeríteni a magyar nemzetre, megérdemeljük a sorsunkat. Remélem, hogy a felsőoktatás testületei, az intézmények hallgatói és dolgozói, a magyar tudományos élet képviselői tisztában vannak a tét nagyságával, és határozottan elutasítják ezt a tervezetet. Az oktatási miniszternek pedig nem marad más lehetősége, mint hogy a törvénytervezetet újrafogalmaztassa, tisztességes egyeztetéssel megteremtve az alapképzés lehetőségét a magyar felsőoktatásban, tisztázza a finanszírozás kérdését, és békén hagyja az egyetemi autonómiát.
A szerző a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának elnöke
nol.hu - fideszfrakcio.hu