Addig módosították, hogy az ellenkezőjét szolgálta volna
A Fidesz Országgyűlési képviselőcsoportja Országgyűlési Határozati javaslatot nyújtott be az MSZP által átgondolatlanul (vagy nagyon is átgondoltan), pazarló módon és tisztázatlan körülmények között végrehajtani kívánt privatizáció megakadályozása érdekében. A szocialista politikusok azonban, megcsúfolva a parlamenti demokrácia alapelveit, arra tettek kísérletet, hogy a Fidesz által benyújtott javaslat módosításával felgyorsítsák és megkönnyítsék a közvagyon elherdálását - áll a Fidesz frakcióelnökségének közleményében.
Dátum: 2004-09-07 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:56.476254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési képviselőcsoportja, egymillió kétszázezer ember kérésének eleget téve Országgyűlési Határozati javaslatot nyújtott be az MSZP által átgondolatlanul (vagy nagyon is átgondoltan), pazarló módon és tisztázatlan körülmények között végrehajtani kívánt privatizáció megakadályozása érdekében.
A szocialista politikusok azonban, megcsúfolva a parlamenti demokrácia alapelveit, gyáván, véleményüket és az ezzel járó felelősséget nem vállalva, arra tettek kísérletet, hogy a Fidesz által benyújtott javaslat módosításával gyorsítsák fel és könnyítsék meg a közvagyon elherdálását. Úgy tűnik tehát, hogy már a kezdet kezdetén kudarcot vallott a szocialisták bátor politizálása. Ellenkező esetben, véleményüket felvállalva leszavazták volna a privatizáció leállításáról szóló Fideszes indítványt. Elfogadhatatlan azonban az a cinizmus, ahogy a szocialista-szabaddemokrata koalíció immár a köz akaratából, és annak szellemében született határozati javaslatot is meg akarja hamisítani.
Mivel a Fidesz nem kíván asszisztálni ehhez a nemtelen és sunyi kormányzati politikához, más lehetősége pedig nem lévén, a mai napon visszavonta javaslatát.
Budapest, 2004. szeptember 7.
Frakcióelnökség
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség