Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki bérelte? Ki vezette?

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-től (FKF Rt.) megérkeztek a válaszok a fővárosi Fidesz - MKDSZ frakció azon kérdéseire, melyek Demszky Gábor terepjáróbérlésével kapcsolatosak. Kupper András és Wintermantel Zsolt közös sajtótájékoztatóján elhangzott, a frakció korántsem kapott választ minden kérdésre, csak azokra, melyek megválaszolását az Rt. felügyelő bizottsága engedélyezte, így továbbra is homályos maradt Demszky terepjáróbérlésének jó néhány részlete.


Dátum: 2004-09-07 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:22:58.668314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wintermantel Zsolt ismertetve az FKF Rt. válaszait kijelentette, hogy egy izzadtságszagú maszatolással állunk szemben, melyben az Rt. több oldalon keresztül próbálja magyarázni a megmagyarázhatatlant. Mint mondta, először azt kívánják bebizonyítani, hogy a FKF Rt. által vásárolt és a főpolgármester által bérelt autó tulajdonképpen használt, hiszen a vásárláskor már 3000 kilométert futott, vagyis a gazdaságossági feltételeknek megfelelt. Azt is megpróbálják elmagyarázni, hogy a Wolksvagen Touareg nem luxusterepjáró, amelynek ellenkezőjéről bármely ismertetőből meggyőződhetünk - mondta a képviselő. Wintermantel Zsolt elmondta, hogy a frakció nem kapott választ arra a kérdésre, hogy az autót eredetileg milyen célból vásárolta az FKF Rt., és mire használta azt idáig. Azt sem tudtuk meg, hogy a főpolgármesteren kívül kinek és milyen feltételekkel adja bérbe az autót a részvénytársaság; valamint nem válaszoltak arra a kérdésre sem, hogy mi alapján kalkulálták ki azt a hihetetlenül alacsony bérleti díjat, amiért Demszky Gábor kibérelhette az autót - mondta a képviselő. Továbbra is nyitott tehát a kérdés, hogy Demszky Gábor milyen úton vehet igénybe kedvezményesen különböző szolgáltatásokat a főváros egyik cégétől- tette hozzá Wintermantel Zsolt.

Kupper András elmondta, hogy a terepjárót a Főpolgármesteri Hivatal vette bérbe a FKF Rt.-től és adta használatba Demszky Gábornak. Mint mondta, kérdéses, hogy hivatal tájékozódott-e arról, hogy kinek adja oda a járművet, ugyanis legjobb tudomásunk szerint Demszky Gábornak nincs jogosítványa. Másik kérdés, hogy ha a hivatal fizette a terepjáró bérleti díját, akkor ki fizette a benzinköltséget a horvátországi nyaralóig is és vissza - tette hozzá Kupper András. Mint mondta, a fővárosi Fidesz ebben a helyzetben egyet tehet: a máig megválaszolatlan kérdéseket interpelláció formájában tűzi napirendre a közgyűlésben.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek