Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erkölcsi értékrend a politikában - demonstráció a Parlamentnél

A nemrég alakult Nemzeti Szervezetek Szövetsége Erkölcsi értékrend a politikában címmel rendezvényt tartott csütörtökön délután a Parlament előtti Kossuth téren lévő Rákóczi-szobornál.


Dátum: 2002-06-28 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:28.257206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényen felszólalók az országgyűlési választás újbóli kiírását, illetve az áprilisi szavazatok újraszámolását sürgették és követelték. Ezenkívül a magyar föld védelmére hívták fel a figyelmet, a "Medgyessy-ügy" kapcsán pedig a politikai élet megtisztulásának fontosságát hangsúlyozták.

A szobor előtt összegyűlt néhány száz fős tömeg Medgyessy Péter miniszterelnök, illetve Kovács László külügyminiszter nevének elhangzásakor hangos nemtetszését nyilvánította ki, és hasonlóan reagáltak Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnökének, illetve Salgó Lászlónak, az ORFK vezetője nevének említésekor is.

A rendezvényen többek között beszédet mondott Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Budaházy György, a Revizionista Mozgalom, illetve Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 Szövetség vezetője.

Kapcsolódó elemek