Fokozódó ellentétek az MSZP-ben
Volt szimpátiaszavazás az országos pártelnök személyéről - Hiller István mellett - az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttgyűlésén - erősítette meg az MTI-nek a gyűlés több résztvevője kedden. "Ilyen szavazás nem, volt, ez egy téves hír" - mondta Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden.
Dátum: 2004-09-07 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:00.905100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy javaslatot elfogadva szavaztunk, és a küldöttek látható többsége - így fogalmazott a szavazás után a tanácskozás levezető elnöke is - Hiller István elnökjelöltet támogatta" - mondta az MTI-nek Lányi Botond nyíregyházi küldött kedden.
Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, az MSZP szombaton megválasztott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke a Népszabadság című napilap keddi száma szerint az újsággal azonban azt közölte: nem tartottak szimpátiaszavazást a párt országos elnökjelöltjeinek személyéről a szombati nyírségi tisztújító küldöttgyűlésen.
"Ilyen szavazás nem, volt, ez egy téves hír" - mondta Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden. Mint mondta, egy küldött javaslatára valóban felvetődött, hogy tartsanak szimpátiaszavazást, de végül ügyrendi szavazást tartottak arról: indokolt-e most szavazni a jelöltekről.
"A pontos helyzet a következő: volt egy kezdeményezés a küldöttgyűlésen, egy küldött fölállt, és azt mondta, hogy az ő platformjuk Hiller Istvánt támogatja a hat elnökjelölt közül, ezért kéri, hogy a platformjuk javaslatát megtámogatva a küldöttgyűlés (...) szimpátiaszavazással erősítse meg (...), és a szabolcsiak ilyen módon tegyék le a voksukat Hiller István jelöltsége mellett. Ezt követően egy ügyrendi szavazás volt a küldöttgyűlésre; az ügyrendi szavazás az arról szólt, hogy indokolt-e, szükségszerű-e, hogy most szavazzunk szimpátiaszavazással a jelöltekről; ez a szavazás többségi szavazatot hozott ugyan, azonban ezt követően nem került sor a személyekről szavazásra" - mondta az államtitkár a Nap-keltében.
Az ügyrendi javaslat oka, mint mondta, az volt, hogy "ezt követően vált világossá a küldöttek számára", hogy a hat pártelnök-jelölt épp a küldöttgyűlés utáni héten után mutatkozik majd be a megyében, valamint hogy programjukat előző nap nyújtották be a párthoz, így az még nem válhatott széles körben ismertté.
Ellentmondó emlékezők
"Nem ügyrendi szavazásról volt szó, hanem szimpátiaszavazásról; ez hozott többségi szavazatot Hiller István mellett" - mondta az MTI-nek Lányi Botond.
"Szóba jött, hogy melyik elnökjelöltet támogassuk, de a szimpátia-szavazás eredménye végül lekerült a napirendről" - mondta az MTI-nek kedden Szabados József, Baktalórántháza alpolgármestere, akit a szombati küldöttgyűlésen választottak meg az MSZP szabolcsi alelnökéül.
"Az egyik küldött ugyanis felvetette, hogy az MSZP országos elnökjelöltjei szeptember 9-én, csütörtökön programbemutató fórumra Nyíregyházára jönnek, s javasolta, hallgassuk meg őket, és azután alakítsuk ki álláspontunkat".
Az MTI érdeklődésére több más, a szombati küldöttgyűlésen részt vevő, de neve közlését nem vállaló küldött is megerősítette, hogy volt szimpátiaszavazás, és az Hiller István kulturális minisztert támogatta a pártelnöki posztra.
Szabados József az MTI-nek kedden megjegyezte: az, aki az állásfoglalás elhalasztására vonatkozó ügyrendi javaslatot tette, "hozzátette azt is: ez nem jelenti, hogy Hiller Istvánt ne támogassuk, akár ő is lehet a támogatott a fórumon elhangzottak alapján".
A szabolcsi küldöttgyűlés levezető elnökét, Vojnik Máriát az MTI késő délutánig nem tudta elérni.
MTI - fideszfrakcio.hu