Lecsitult a hurrikán
Befejezte kétnapos pusztítását Floridában a Frances hurrikán, amely trópusi viharrá szelídülve kedden Georgia államot áztatta bőséges esővel. A hurrikán legalább tíz ember életét követelte és nyomában mintegy 3 millió ember maradt villanyáram nélkül.
Dátum: 2004-09-07 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:02.937729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Frances Floridát átszelve Tampánál elérte a Mexikói-öbölt, majd a tenger fölött haladva az állam északnyugati részénél ért ismét partot, majd Georgiába vonult tovább. Az útvonala helyenként keresztezte a Charley hurrikánét, amely augusztusban 27 ember életét oltotta ki Floridában és 7,4 milliárd dolláros kárt okozott. A Frances pusztításának a felbecsülése még folyik. Florida legfőbb pénzügyi tisztségviselője 2-4 milliárd dollárról beszélt, míg a németországi Münchener Brück (Munich Re), a világ legnagyobb viszontbiztosítója 5-15 milliárd dollárra becsülte a károkat. George Bush amerikai elnök szerdán Floridába utazik, hogy megszemlélje az okozott pusztítást, és az 1 milliárdos gyorssegély után 2 milliárd dollárt kért a kongresszustól a károsultak megsegítésére, a Charley és a Frances pusztítása nyomán a legsürgetőbb teendők finanszírozására. Florida az elnökválasztás egyik kulcsfontosságú állama. A mostani elnök apja, idősebb George Bush 1992-ben, elnöksége utolsó évében sok bírálatot kapott azért, mert a szövetségi szervek lassan reagáltak az Andrew hurrikán floridai pusztítására. Floridában helyenként a 8 kilométert is elérte kedden a benzinkutaknál várakozó autók sora. Hosszú sorok kígyóznak ott is, ahol vizet, jeget vagy más alapvető cikkeket osztanak. Kedden még 50 ezer ember tartózkodott szükségszállásokon, mivel házaik lakhatatlanná váltak. A hurrikán több kárt okozott a Kennedy űrközpontban, mint korábban bármely más forgószél. James Kennedy, a központ igazgatója annak az aggodalmának adott hangot, hogy a károk visszavethetik az amerikai úrhajózási hivatal, a NASA arra irányuló erőfeszítéseit, hogy tavasszal újraindítsák az űrrepülőgépeket. Az Atlanti-óceán felett közben újabb, az idén már az ötödik hurrikán alakult ki. Az Iván névre keresztelt hurrikán kedden óránként 180 kilométeres sebességet is elérő szelekkel elérte a Kis-Antillák szigeteit.
MTI - fideszfrakcio.hu