Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terrorellenes tüntetés Moszkvában

Négy nappal a beszlani tragédia után tízezrek vettek részt a moszkvai Vörös téren lezajlott terrorellenes nagygyűlésen, az eső ellenére.


Dátum: 2004-09-07 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:03.249087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kreml falával szemben, a hagymakupolás Vaszilij Blazsennij székesegyháznál lévő lejtőt kedd délután elborító, a rendőrség szerint 130 ezres tömegben - orosz lobogók, sőt más nemzetek zászlói mellett - transzparensek sokasága látszott a következő feliratokkal: El a kezekkel a gyerekeinktől! Nem lehet bennünket megfélemlíteni! Oroszországot nem lehet térdre kényszeríteni! Békét a világnak! Putyin, veled vagyunk! Halálbüntetést a terroristákra! A tömeggyűlés egyperces némasággal kezdődött az észak-oszétiai túszdráma 335 ártatlan halálos áldozata, köztük 156 gyerek emlékére a nemzeti gyász második napján. Jurij Luzskov főpolgármester felidézte a moszkvai terrorcselekményeket, és újabb intézkedéseket szorgalmazott a megalopolisz védelmére. Egy művész felolvasta a gyűlés határozatát. Ebben a résztvevők kérték Vlagyimir Putyin elnököt, a kormányt és a parlamentet: hozzanak létre hatékony rendszert a terrorizmus elnyomására. Egy angol nyelvű transzparens Ahmed Zakajev kiadását követelte. Zakajev, aki Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető londoni képviselője, politikai menedékjogot kapott Nagy-Britanniában. Putyin előző este újra elutasította a tárgyalást a "gyermekgyilkos" csecsen lázadókkal. Egyúttal elvetette nyilvános vizsgálat indítását a véres túszdrámát lehetővé tevő biztonsági gyengeségek feltárására. A kommunista párt az ország vezetésének leváltását követelte, míg más, kisebb ellenzéki pártok a kormány, vagy legalábbis a fegyveres és biztonsági szervek vezetőinek távozását. A moszkvai nagygyűlést a városháza és a hivatalos szakszervezetek rendezték. Liberális lapok sajnálkoztak, amiért az eredetileg spontán kezdeményezés ezzel "hivatalossá" vált. Terrorellenes gyűlések voltak Oroszország számos más városában is további tízezrek részvételével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek