Amerikai támadás Fallúdzsában
Légi és tüzérségi támadást intézett az amerikai hadsereg kedden felkelők ellen az iraki Fallúdzsában, a támadásokban kilenc iraki megsebesült - közölték kedden amerikai katonai források.
Dátum: 2004-09-07 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:06.075613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Irakban állomásozó amerikai erők harci repülőgépeket, harckocsikat és tüzérségi egységeket is bevetettek a támadásban, amelyet ellencsapásként, a felkelők feltételezett rejtekhelyei ellen hajtottak végre - mondta el T.V. Johnson alezredes, tengerészgyalogos szóvivő. Az amerikai erők a város három hétig tartó ostromának áprilisi befejezése óta nem járőröznek a szunnita lázadók fellegvárának számító városban. A várost azóta a felkelők vették ellenőrzésük alá, gépkocsiba rejtett pokolgépeket gyártanak ott, és onnan indítanak támadásokat az amerikai és az iraki kormányerők ellen. Hétfőn hét amerikai tengerészgyalogost öltek meg egy öngyilkos merényletben Fallúdzsa külterületén.
MTI - fideszfrakcio.hu