Meghalt az ezredik katona Irakban a háború kezdete óta
Meghalt az ezredik katona kedden Irakban a háború kezdete óta a CNN jelentése szerint. A keddi harcokban hét amerikai katona vesztette életét és ezzel a halottak száma elérte az ezret az Irak elleni hadjárat tavaly márciusi megindítása óta.
Dátum: 2004-09-08 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:06.674659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szám magába foglal két civilt is, akik biztonsági feladatok ellátására szerződtek az amerikai hadseregnél. Donald Rumsfeld védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján valamivel korában, amikor 997 halottról tudtak, a kerek szám lélektani hatását előre enyhíteni igyekezve úgy nyilatkozott, hogy a "civilizált világban már régóta meghaladta a terroristák áldozatainak a száma az ezret". A miniszter utalt a 2001 szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások háromezer halálos áldozatára. Rumsfeld védelmi miniszter szerint az amerikai erők és az iraki kormány katonái az utóbbi időben emelkedő veszteségek és a harcok elhúzódása ellenére nyerésre állnak.
MTI - fideszfrakcio.hu