Közös határozati javaslat a vajdasági atrocitások ügyében
Magyar kezdeményezésre határozati javaslatokat fogadott el az Európai Parlament (EP) néppárti, valamint szocialista frakciója kedden Brüsszelben a vajdasági atrocitások ügyében. Gál Kinga, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselője, a néppárti kezdeményezés előterjesztője elmondta: a javaslat alapján a frakció a jövő heti ülésre olyan javaslatot visz, amely felhívja a szerb hatóságokat a vajdasági atrocitások kivizsgálására és megelőzésére, és kilátásba helyezi akár vizsgálóbizottság felállítását is.
Dátum: 2004-09-08 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:06.966199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezett határozat felhívja a szerb és montenegrói hatóságok figyelmét, hogy tegyenek azonnali és hatékony lépéseket annak érdekében, hogy a megtörtént esetek ne maradhassanak következmények nélkül, továbbiak ne fordulhassanak elő, és megakadályozzák, hogy a konfliktusok elfajuljanak. Kérné a parlament Délkelet-Európával foglalkozó delegációját, illetve a külügyi bizottság emberi jogi albizottságát, hogy kísérje figyelemmel, mi történik a Vajdaságban, és ha szükséges, állítsanak fel vizsgálóbizottságot - ez azt is jelenti, hogy folyamatosan foglalkoznának a kérdéssel.
Gál Kinga kijelentette, sikernek könyvelhető el, hogy a frakció mindezt ettől kezdve mint saját álláspontját viszi tovább. Ettől az ügy európai emberi jogi kérdéssé válik - tett hozzá. Meggyőződését fejezte egyúttal ki, hogy ilyen határozatot jövő csütörtökön el is fogad az Európai Parlament, miután hasonló kezdeményezéssel a szocialista pártban is éltek.
A másik, a szocialista frakció támogatását elnyert határozati javaslat tervezetében Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti delegációjának vezetője javasolta, hogy az EP küldjön monitoring csoportot a helyszínre. A tervezet kéri továbbá a parlament elnökét, hogy szólítsa fel a szerb kormányt hathatós lépések megtételére a kisebbségellenes akciók beszüntetése, a felelősök megállapítása és a további jogsértések megelőzése érdekében. Tabajdi Csaba jelezte: a mostani kezdeményezés célja, hogy a jövő heti plenáris ülésnek az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyekről szóló sürgősségi vitájában a vajdasági kisebbségellenes, idegengyűlölő és antiszemita megnyilvánulások széles nemzetközi nyilvánosságot kapjanak, s lehetőség szerint az EP érdemi lépéseket tegyen. Már korábban javasolta azt is, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága is tűzze napirendjére a vajdasági atrocitásokat.
Kedden Tabajdi Csaba az EP valamennyi képviselőjének elküldött egy összeállítást is a vajdasági kisebbségellenes akciókról, a dokumentációt a Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation) készíttette. A részletes dokumentum tartalmazza az elmúlt másfél év alatti jogsértéseket, amelyek 2003 ősze óta különösen intenzívvé váltak. Az anyag fényképekkel illusztrálva, a helyszín, a körülmények pontos dokumentálásával mutatja be az eseteket. Tabajdi Csaba úgy fogalmazott, hogy az alapítvány nemzetközileg elismert, nem kormányzati szervezet, dokumentációja hatékonyabban győzheti meg a képviselőket. A kezdeményezések napirendre vételéről a házbizottság csütörtökön dönt.
MTI - fideszfrakcio.hu