Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem volt még arra példa, hogy 1 év alatt kétszer bukjon meg egy költségvetés"

Közel 30 milliárd forinttal több az államháztartás hiánya az első 8 hónapban, a Pénzügyminisztérium által vártnál. Az augusztusi deficit a PM 93,6 milliárd forintos várakozásával szemben, 120 milliárd forint volt. A tárca a nagyobb hiányt egyes bevételek "gyengébb teljesülésével" magyarázza. A hírre gyorsan reagált a forint árfolyama. A közlemény megjelenése után 10 percen belül 1 forinttal nőtt az euro ára a budapesti értéktőzsdén.


Dátum: 2004-09-08 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:12.443690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály a Hír Tv stúdiójában azt mondta: nem volt még arra példa, hogy 1 év alatt kétszer bukjon meg egy költségvetés. Emlékeztetett: László Csabát azért váltotta le Medgyessy Péter, mert az államháztartás hiánya nem úgy alakult, ahogy azt a pénzügyi tárca tervezte. Varga Mihály hangsúlyozta: nemcsak a kormány problémája, hogy az államháztartási hiány jóval magasabb a vártnál és nominálisan magasabb a tavalyinál, hiszen annak következményei a teljes magyar lakosságot érintik.

hirtv.net - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek