A pápa a beszlani áldozatokért imádkozott és az iraki túszok elengedését kérte
A beszlani áldozatokért, az egész világon szenvedő és nélkülöző gyermekekért imádkozott, az iraki túszok kivétel nélküli szabadon bocsátását kérte II. János Pál pápa, aki szerdai általános audienciáján magyarul is köszöntötte a zarándokokat.
Dátum: 2004-09-08 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:13.653066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 84 éves egyházfő világosan, habár kissé bágyadt hangon olvasta fel szövegét a vatikáni VI. Pál teremben, ahova a Rómától félszáz kilométerre fekvő Castel Gandolfóból, nyári rezidenciájáról autózott fel.
A katolikus egyházfő barbár cselekedetnek minősítette a beszlani iskola elleni terrorakciót, emlékeztetett a gyermekáldozatokra, s felhívásában azt kérte, hogy a gyermekek szenvedése iránt senki se maradjon közömbös a világon, hiszen a legkisebbek védelme és oltalma közös kötelesség. Szavai szerint a tudásnak otthont adó iskolafalak Beszlanban most a szélsőségek, a gyűlölet és a halál, a kegyetlen fanatizmus, az emberi méltóság megalázása jelenségeit tapasztalhatták meg.
Karol Wojtyla az igazságosságért, a világ békéjéért és a szolidaritásért mondott imádságát kiterjesztette a világ összes ártatlan gyermekére, akik felnőttek erőszaktételének szenvedő áldozatai, s segélykiáltásuk iránt nem maradhat közömbös senki.
A pápa nevében az audiencián felolvasott üzenet szerint a katolikus egyház feje az Irakban elrabolt személyek szabadon bocsátását is kérte. Külön megemlítette a kedden Bagdadból elhurcolt két olasz segélymunkást, s reményét fejezte ki, hogy a két fiatal nővel, akárcsak a többi tússzal tisztelettel bánnak, hamarosan épen, sértetlenül visszakaphatják őket szeretteik.
II. János Pál tizenegy nyelven, köztük magyarul is köszöntötte a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatásra összesereglett több ezernyi zarándokot. "Szeretettel köszöntöm a magyar híveket, elsősorban az ózdi csoport tagjait. Isten hozott benneteket! Szívből adom rátok apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - hangzott a pápai üdvözlet magyar nyelven.
MTI - fideszfrakcio.hu