Simándi Ágnes nemzetről, magyarságról
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Kövér László, az országos választmány elnöke köszöntötte 50. születésnapja alkalmából a Kanadában élő Simándi Ágnes költőnőt, akinek legújabb verseskönyvét szerdán mutatták be a Szövetség budapesti székházában.
Dátum: 2004-09-08 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:14.638156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László, az országos választmány elnöke köszöntőjében megjegyezte, nem tekinthető szokványosnak, hogy egy politikai párt székházában tartanak könyvbemutatót. Ezt követően a politikus elmondta, hogy a kanadai kulturális tanács meghívására 2003 októberében Torontóba utazott és ott ismerkedett meg Simándi Ágnessel. A költőnő kérésére megszervezték Szamizdat című, 15 versét tartalmazó kötetének bemutatóját.
Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy már Kanadában is működik polgári kör, a Juharlevél Polgári Kör, amelynek Simándi Ágnes alapító tagja.
A költőnő munkásságával kapcsolatban megjegyezte: Simándi Ágnes cikkei és rádiós szereplései révén a kanadai magyar közösség ismert és meghatározó alakjává vált.
A nemzetről, magyarságról, félelmekről, a jövő lehetőségeiről és kockázatairól is szól Simándi Ágnes költészete - fogalmazott köszöntőjében Jelenits István piarista tanár.
Meglepetéssel, tisztelettel, ámulattal olvashatók ezek a messziről visszatükröző versek, amelyek saját gyerekkorunk, mélyebb emlékeink szövetét tépik föl - mondta a kokárdába "öltöztetett", fekete borítójú füzetet méltatva az atya.
A Magyar Élet című, Kanadában megjelenő független nemzeti, polgári hetilap kiadója, Somorjai Ágnes az újság nevében köszönetet mondott Orbán Viktornak a nyugati szórványmagyarság fennmaradása érdekében végzett áldozatos munkájáért és egy Kanadáról szóló könyvet ajándékozott neki.
A szórványmagyarság összefogása érdekében végzett munkájáért a Magyar Élet olvasóitól ugyanolyan könyvet kapott Kövér László.
Orbán Viktor egy nagy virágcsokorral köszöntötte a költőnőt, gratulálván az 50. születésnapjához, és a most megjelent Szamizdat című könyvéhez.
Simándi Ágnes
Névjegy:
Simándi Ágnes költő, teológus, ikonográfus 1954-ben született Budapesten, versei és egyéb írásai 1972 óta jelennek meg Magyarországon és az emigrációban.
1991-től 1995-ig a Torontói Magyar Rádió műsorvezető szerkesztőjeként, 2001-től az ottani Független Magyar Rádió munkatársaként dolgozott, 2003-tól a Magyar Élet hetilap munkatársa.
fideszfrakcio.hu