Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller mellett még nincs hűségeskü Szabolcsban

Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetségének hivatalos álláspontja szerint nem volt szimpátiaszavazás a párt országos elnökjelöltjeinek személyéről a térségi küldöttgyűlésen - áll abban a közleményben, amit a szövetség szerdán juttatott el az MTI-nek.


Dátum: 2004-09-08 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:15.261008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Varga Emese, az MSZP megyei irodájának munkatársa által a távirati iroda nyíregyházi szerkesztőségébe szerdán eljuttatott, szeptember 6-iki dátumozású sajtóközlemény leszögezi: "A küldöttek nem tartottak szimpátiaszavazást az országos pártelnökjelöltek személyéről".

A dokumentumban megfogalmazottak szerint "az ülésen ügyrendi javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy a hat pártelnökjelölt 2004. szeptember 9-én Nyíregyházán megrendezendő programbemutató fóruma után, az ott elhangzottak figyelembevételével a megyei kongresszusi küldöttcsoport foglaljon állást, hogy melyik pártelnökjelöltet kívánja támogatni".

A szombati szabolcsi küldöttgyűlést követően a tanácskozás több résztvevője állította, hogy volt szimpátiaszavazás és a "küldöttek látható többsége (...) Hiller István elnökjelöltet támogatta".

Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, a nyírségi szocialisták szombaton megválasztott új térségi pártelnöke viszont cáfolta az érintett küldötteket, mondván: volt egy kezdeményezés erre a küldöttgyűlésen, de "ezt követően egy ügyrendi szavazás volt a küldöttgyűlésre; az ügyrendi szavazás az arról szólt, hogy indokolt-e, szükségszerű-e, hogy most szavazzunk szimpátiaszavazással a jelöltekről; ez a szavazás többségi szavazatot hozott ugyan, azonban ezt követően nem került sor a személyekről a szavazásra" - mondta az államtitkár a Nap-kelte televíziós hírmagazin műsorban még kedden.

Az ügyrendi javaslat oka, mint mondta, az volt, hogy "ezt követően vált világossá a küldöttek számára", hogy a hat pártelnökjelölt épp a küldöttgyűlés utáni héten mutatkozik majd be a megyében, valamint, hogy a programjukat előző nap nyújtották be a párthoz, így az még nem válhatott széles körben ismertté.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek