Több pénzt a gyerekektől: Szeged a bábszínházon is spórol
Tízmillió forinttal kevesebb jut a produkciókra a szegedi Kövér Béla Bábszínházban, ezért az új szezonban egy tervezett bemutató elmarad - mondta az igazgató szerdán, az évadnyitó társulati ülésen.
Dátum: 2004-09-08 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:16.181467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézményben évek óta tartó létszámfejlesztés is elakadt - tette hozzá Kövér László, a tíz évvel ezelőtt elhunyt társulatalapító fia. Szabóné Nyári Rózsa, a bábszínház gazdasági vezetője az MTI-nek elmondta: az intézmény idei költségvetését a szegedi önkormányzat 28 milliója mellett a szaktárca 16 millió 600 ezer forintos támogatása adja.
A saját bevétel 6 millió forint, ami a jegyek és bérletek eladásából valamint a tavalyi nyertes pályázatokból gyűlt össze.
Az intézmény kiadásaival kapcsolatban arról tájékoztatott: a színház tavaly megkapta egy, a teátrummal egy épülettömbben lévő helység bérleti jogát, amelynek felújítási és átalakítási munkálatai azonban 25 millió forintba kerülnek. Ezt az összeget az éves átlagban 52 millió forintból működő bábszínház csak évek alatt tudja kifizetni - tette hozzá a gazdasági vezető.
Az idén tízmillió forintot fordítanak felújításokra, ami azt jelenti, hogy egy bemutatóról le kell mondaniuk, így négy premier várja a közönséget.
Az évad október 3-án a Minden egér szereti a sajtot című klasszikus mesedarabbal indul. A felnőtteket Schwajda György A rátóti legényanya című szatírája várja. A Kövér Béla nevét 1996 óta viselő bábszínház műsorra tűzi továbbá a Rózsa és Ibolya, valamint a Bolond lyukból bolond szél című darabot.
MTI - fideszfrakcio.hu