Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vojislav Kostunica vajdasági látogatása

Vojislav Kostunica szerb kormányfő ígéretet tett arra, hogy egy-két héten belül két bizottság alakul, amelyek a vajdasági kisebbségek elleni támadásokkal és a nemzetek közötti feszültségekkel fognak foglalkozni - közölte az MTI-vel Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter, miután többedmagával tárgyalt a szerb kormány vezetőjével.


Dátum: 2004-09-08 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:16.491271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kostunica szerdán egynapos látogatást tett a Vajdaságban azokon a településeken, ahol kisebbségek elleni incidensek történtek a közelmúltban. Temerinben Korhecz mellett tárgyalt a helyi rendőrfőnökökkel, Szabadkán tárgyalóasztalhoz ült a magyar, a horvát és a bunyevác nemzeti tanácsok vezetőivel, valamint Borivoje Mucalj rendőrkapitánnyal.

A megbeszélés után Korhecz Tamás közölte az MTI-vel, hogy a miniszterelnök ígérete szerint két bizottság alakul a kisebbségellenes kilengések kivizsgálására. Az egyik a nemzeti viszonyokkal és a prevenció kérdésével foglalkozik majd, a másik a konkrét, jelentősebb incidenseket vizsgálja ki. Korhecz szerint a kormányfő nem tagadja, hogy feszültségek vannak a Vajdaságban élő nemzetek között, s azon az állásponton van, hogy nem szervezett, és főleg nem az állam által szervezett és bátorított jelenségről van szó. A miniszter ezzel egyetértett, viszont szerinte az a kérdés, hogy az állam mennyire képes hatékony intézkedésekkel megfékezni a kisebbségellenes támadásokat.

Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke hasonlóképpen úgy látja, hogy a miniszterelnök nem kérdőjelezi meg, hogy etnikai alapú incidensek történtek a közelmúltban a Vajdaságban.

Korhecz elégedettségét fejezte ki, hogy a kormányfő felismerte a nemzetiségi viszonyok fontosságát a Vajdaságban, személyesen is felkeresett olyan helyeket, ahol incidensek történtek a közelmúltban. A kisebbségügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy a jelképes látogatást gyakorlati lépések is követik.

A kormányfő és a nemzeti tanácsok vezetőinek tárgyalásain szó volt egyebek között a tankönyvbehozatalról, a médiaprivatizációról és a nemzeti tanácsoknak nyújtandó költségvetési támogatásról. Józsa szerint a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy felgyorsítják az országos nemzeti tanács megalakítását, illetve a nemzeti tanácsok hatáskörével és megválasztásával kapcsolatos törvénytervezet előkészítését. Józsa szerint a szerb fél elvárja, hogy az Országgyűlés még ebben a hónapban ratifikálja a Szerbia-Montenegró és Magyarország közötti kisebbségvédelmi megállapodást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek