Villalakó miniszter, fizetés nélküli professzorok
Éves szinten mintegy 600 millió forint hiányzik az ELTE költségvetéséből, az egyetemi tanács szeptember 27-i ülésén ezért olyan döntés is születhet, hogy az intézmény dolgozói egyhavi fizetetlen szabadságot vállaljanak - közölték szerdán az MTI-vel egyetemi források. Az oktatási tárca szerint rendelkezésre áll az intézmény működéséhez szükséges összeg.
Dátum: 2004-09-08 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:17.414328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ELTE működési költségeire idén 400 millió forinttal kapott kevesebbet és mintegy 150-200 millió forint az az összeg, ami a kifizetetlen közüzemi számlákból összegyűlt.
Az még nem eldöntött, hogy az oktatók, illetve az intézmény összes dolgozója vállaljon-e fizetetlen szabadságot. Ellentmondásos vélemények vannak arról is, hogy az intézmény meddig tudja fizetőképességét megőrizni: október elsejéig vagy az év végéig.
Amennyiben a szükséges összeget nem tudja az egyetem előteremteni, csődbiztost nevezhetnek ki az intézmény élére.
Az év elején az egyetem már kért az oktatási tárcától többlettámogatást, amelyet a minisztérium pénzhiányra hivatkozva elutasított.
Ezt követően a kancelláriához fordultak, hogy fedezetet kérjenek létszámleépítéshez, ahonnan szintén nemleges válasz érkezett. A kancellária a kéréssel "visszaküldte" az intézményt az Oktatási Minisztériumhoz, ahol ismét elutasították az egyetemet.
***
Az oktatási tárca MTI-hez szerdán eljutatott közleménye szerint rendelkezésre áll az ELTE működéséhez szükséges pénzösszeg, a szaktárca szerint érthetetlen milyen hátsó gondolat játszik szerepet az oktatók egy havi bérének megtakarítását indítványozó rektori javaslat felmerülésében.
Az oktatási tárca közleménye szerint az egyetem, mint költségvetési intézmény, havi ütemezésben kapja meg az állami támogatást, tehát azt nem tudja előre elkölteni.
"Az ELTE 2003. évi (évközi zárolással csökkentett) költségvetési támogatása 16.682 millió forint volt, ebből a hallgatói juttatás 2.739 millió forint. 2004-ben a teljes támogatás 16.906 millió forint, ebből a hallgatói juttatás 3.038 millió forint" - tartalmazza a szaktárca MTI-hez eljutatott közleménye.
Az intézmény működtetésére 2003-ban 13,943 milliárd forint, 2004-ben 13,868 milliárd forint áll rendelkezésre. A nominális csökkenés mindössze 0,5 százalék, ami reálértékben kétségtelenül érzékelhető és csak belső szervezési intézkedésekkel, bevételnöveléssel ellensúlyozható.
A minisztérium tudatta, hogy 2004. szeptember 1-én az ELTE előző évi 1.120 milliárd forintos maradványával növelt éves kiadási előirányzata 23.863 milliárd forint. Az első nyolc hónapban teljesített kiadás 15.499 milliárd forint, szinte pontosan időarányos.
A legutóbbi államkincstári jelzés szerint az intézmény tartozásállománya elenyésző, 61 millió forint. "Az ELTE nem volt és nem is lesz mostoha gyermeke a felsőoktatásnak. Az elmúlt évtizedben a legnagyobb beruházás itt folyt. Két hatalmas épülettömbbel gyarapodott Lágymányoson, részleges rekonstrukció ment végbe a Trefort-kertben" - közölte a minisztérium.
Az Oktatási Minisztérium oktatási infrastruktúra-fejlesztési PPP programjában a Trefort-kerti campus további építése, valamint a Rákóczi úti épület rekonstrukciója 5.8 milliárd forint összeggel szerepel és 600 új kollégiumi férőhely létesítését tervezik.
A közlemény hangsúlyozta: az ország felzárkóztatási programja minden költségvetési szervtől takarékosságot, ésszerű gazdálkodást, hatékonyságjavítást vár el. Természetesen ebben az ELTE sem lehet kivétel sem most, sem jövőre.
MTI - fideszfrakcio.hu