Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottsági nem az EMNT által kidolgozott autonómiatervezetekre

Elutasította a román képviselőház közigazgatási szakbizottsága szerdán a romániai kisebbségekre, illetve a magyar nemzeti közösségre vonatkozó személyi elvű autonómia törvénytervezeteit, amelyeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megbízásából nyújtott be június 15-én a parlamentben magyar képviselők egy csoportja.


Dátum: 2004-09-08 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:18.861468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután korábban a román törvényhozó testület már nemet mondott a székelyföldi autonómiatervezetre, június 15-én négy magyar képviselő és egy szenátor két újabb tervezet nyújtott be a képviselőházban. Mindkettőt az EMNT dolgozta ki. Az egyik a minden romániai kisebbségre vonatkozó személyi elvű autonómia kerettörvény-tervezete, a másik pedig ennek a magyarságot érintő változata. A tervezeteket Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc és Toró T. Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői, valamint Szilágyi Zsolt független képviselő és Sógor Csaba RMDSZ-szenátor írta alá.

Toró T. Tibor - aki egyben az EMNT egyik alelnöke elmondta: a képviselőház közigazgatási szakbizottsága ingerült légkörben ülésezett. Torónak és Szilágyi

Zsoltnak egyetlen érdemi kérdést tettek fel a román kollégák: mi is az a személyi elvű autonómia? A két magyar politikus konkrét példákkal magyarázta el e fogalom lényegét. Ezután a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselőjének javaslatára le is zárták vitát, a testület pedig elutasította mindkét tervezetet - mondta Toró.

A képviselő még nem látta az elutasítás indoklását (azt csak néhány nap múlva kapják kézhez), de feltételezi, hogy a testület azonosult a kormánynak a bizottság által kikért véleményével. Toró szerint ez utóbbi olyan érveken alapul, amelyeknek a székely autonómiatervezettel kapcsolatosan talán lehetett volna valóságalapjuk. A személyi elvű autonómia estében azonban képtelenség "etnikai alapú területi autonómiáról", a "román nemzetállam egységét fenyegető veszélyről" beszélni, s ilyen alapon minősíteni alkotmányellenesnek a tervezetet - fűzte hozzá.

Toró szerint e két tervezet korántsem akarja megváltoztatni az érvényben lévő közigazgatási rendszert, hanem egyfajta partnerstruktúrát hozna létre, amely a kisebbség identitását érintő - például oktatási vagy kulturális - kérdésekben döntéshozó jogosítványt kapna.

Toró zárszavában elmondta román képviselőtársainak: a következő parlamenti ciklusban újra és újra be fogják nyújtani a tervezeteket.

Az MTI kérdésére válaszolva pontosított: a többesszám a romániai magyar képviselőkre - nem csupán az EMNT tagjaira - vonatkozik. Toró kedvezően értékelte, hogy az RMDSZ választási programjában fő helyre került az autonómia kérdése, amely - mint fogalmazott - az EMNT sikere is.

A romániai magyar közösség ezzel nagyot lépett előre, legalábbis, ha az RMDSZ vezérkara valóban komolyan gondolja az autonómiát, és a november 28-i választások után megpróbálja átültetni elképzelését a gyakorlatba - hangoztatta Toró T. Tibor. Ez esetben - hangoztatta - ő, valamint az EMNT-ben tevékenykedő társai partnerei lesznek az RMDSZ-nek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek