Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkedett a lakáshitel-igénylők száma

Az elmúlt évben 76 ezer lakáshitelt engedélyeztek 155 milliárd forint értékben, a hitelállomány 67 százalékát bankok, 20 százalékát takarékszövetkezetek, 12 százalékát jelzáloghitel-intézetek, 1 százalékát egyéb hitelintézetek engedélyezték - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.


Dátum: 2002-07-01 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:30.374383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KSH felmérése szerint 2001-ben a lakáshitelezési piac élénkülése figyelhető meg: az engedélyezett lakáshitelek száma a második félévben 33 százalékkal, míg az engedélyezett lakáshitelek összege folyóáron 55 százalékkal nőtt az első félévhez képest.

Az adatok alapján a növekedés az államilag támogatott hitelek esetében nagyobb arányú, mint az állami támogatás nélkülieknél. A KSH kimutatta azt is, hogy 2001-ben egy-egy ügyfél részére átlagosan 2 millió forint összegű lakáshitelt engedélyeztek, ám a második félévben az elsőhöz képest 15 százalékkal, 1,9 millió forintról 2,2 millió forintra nőtt az engedélyezett hitelek átlagos összege. A legnagyobb összegű lakáshiteleket, átlagosan 3,8 millió forintot, a jelzáloghitel intézetek engedélyezték.

Az elmúlt évben hitelkiváltásra az összes hitelnek mindössze 0,1 százalékát, 110 hitelt folyósítottak. A KSH elemzése szerint a folyósított hitelállomány 38 százaléka, 63 milliárd forint építési célt szolgál, 30 százalékát, 50 milliárd forintot használt lakás vásárlására fordítják, 26 milliárd forintot korszerűsítésre, bővítésre szánnak, míg 21 milliárd forintért új lakás vásárolnak.

Kapcsolódó elemek