Izrael folytatja akcióit a Gáza övezetben
Egy izraeli harci helikopter rakétalövedéket lőtt ki csütörtök hajnalban a Gáza övezet egyik északi szektorára, ahol palesztin aktivisták gyakorlatoztak - közölték szemtanúk. Kórházi források szerint egy személy megsebesült.
Dátum: 2004-09-09 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:21.231993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerda hajnalban mintegy húsz izraeli harckocsi nyomult be ebbe az övezetbe. A páncélosok földgyaluk kíséretében és helikopterek támogatásával a dzsabalíjai menekülttábor keleti részébe hatoltak be, ahol a Bét-Lahja településsel határos körzetben foglaltak el harcállásokat.
A Hamász radikális palesztin mozgalom fegyveresei gyakran lőnek ki Kasszám típusú rakétákat ebből a térségből izraeli területek irányába. Egyes jelentések szerint a szerda hajnali művelet is azt követően kezdődött meg, hogy palesztinok rakétalövedékekkel lőttek egy Gáza melletti izraeli várost.
Szerdán napközben az izraeli katonák tüzet nyitottak a harckocsikat kövekkel dobáló palesztinokra, és tizenhárom embert megsebesítettek.
MTI - fideszfrakcio.hu