A németek visszaállítanák a berlini falat
A Forsa Intézet közvélemény-kutatása szerint minden ötödik német állampolgár visszaállítana a hidegháború jelképét, a berlini falat. A magyarázatot a német gazdaság elbizonytalanodásában látják a szakemberek.
Dátum: 2004-09-09 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:22.665361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizennégy év és 1000 milliárd euró ráfordítás után a nyugatnémetek egynegyede visszaküldené a 15 millió keletnémetet a fal túloldalára, egy önálló államba, és a keletnémetek 12 százaléka is "kikívánkozik" a nagy Németországból.
A "nyugati" németek 24 százaléka úgy érzi, személyesen is megszenvedte anyagilag az újraegyesítést. A nyugatiak 37 százaléka sokallja a keleti országrész felzárkóztatására fordított évi 80 milliárd eurót; ráadásul úgy vélik, az "osszik" hálátlanok, és nem tesznek erőfeszítéseket, hogy a saját erejükből talpra álljanak.
A keleti országrészben a munkanélküliség kétszerese a nyugatinak, és a jövedelmek sem érik el a gazdagabb tartományok szintjét. A megkérdezettek egyharmada érzi úgy, hogy nem él jobban, mint a kommunista éra utolsó éveiben. Nem véletlen, hogy a 2005 január 1-jén hatályba lépő szociális és jóléti reformtörvény előkészületei a keleti országrészben váltották ki a leghevesebb tiltakozást.
Hans-Dietrich Genscher volt nyugatnémet- és Markus Meckel egykori keletnémet külügyminiszter aggodalmuknak adtak hangot az ellenséges légkör és a két országrész között növekedni látszó szakadék miatt.
euro.hu - fideszfrakcio.hu