Mi a terve Gyurcsány Ferencnek a mezőgazdasággal?
Az elmúlt napokban sorra jelentek meg a szocialista sikerjelentések a magyar mezőgazdaság helyzetéről. A Fidesz szeretné azonban megismerni Gyurcsány Ferenc véleményét is a témával kapcsolatban, és szeretné tudni, hogy a leendő miniszterelnök mit fog tenni a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaságért - hangzott el Lengyel Zoltán és Kékkői Zoltán csütörtöki közös sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-09-09 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:23.616148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zoltán figyelmeztetett, hogy mára a magyar gazdák jelentős része elvesztette vállalkozásának jövedelemtermelő képességét, és nincs a mezőgazdaságnak olyan területe, ahol ne a káosz és a válság jelei mutatkoznának. A Fidesz többek között szeretné tudni, hogy mit szándékozik tenni Gyurcsány Ferenc a bogyósgyümölcs-termelőkért, és mi a véleménye a piacon kialakult helyzetről, hiszen köztudott, hogy az idei évben többen kénytelenek voltak a megérett termést fennhagyni a fán, mert már leszedni sem érte meg a gyümölcsöt. Vajon a következő évben ugyanilyen piaci körülmények várnak a termelőkre? - kérdezte a képviselő.
A Szövetség arra is szeretne választ kapni Gyurcsány Ferenctől, hogy mit szándékozik tenni a gabonatermelők érdekében? Németh Imre agrárminiszter már márciusban rekordtermésről beszélt, de a termés értékesítése most mégis akadályokba ütközik. Ennek oka, hogy a termelők nagy része nem rendelkezik saját raktárkapacitással, ezért vagy azonnal el kell adniuk a termést áron alul, vagy raktárt kell bérelniük valahol, mert az állami kezelésben álló raktárkapacitás nem áll rendelkezésre - mondta Lengyel Zoltán.
A képviselő felhívta a figyelmet, az MSZP több százmilliárdos támogatásról szóló sikerjelentései ellenére a mai napig nem kezdődtek el a földeken az őszi vetési munkálatok. De gondban vannak a biogazdák is, hiszen az ígéretek ellenére a mai napig nem jelentek meg a nekik szóló pályázati kiírások, és fontos lenne tudni, hogy mikor fogják kifizetni, a szeptemberre ígért előrehozott EU-s támogatásokat - tette hozzá Lengyel Zoltán.
Kékkői Zoltán országgyűlési képviselő elmondta: 1999. november 30 - án a polgári kormány tárgyalási anyagot nyújtott be az EU-nak. Akkor a mezőgazdaság fejezetben megemlítették az augusztusi felvásárlási időszakának fontosságát és felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar bortermelők is mentesüljenek a borászati melléktermék lepárlási kötelezettsége alól. Rámutattak arra, hogy a magyar borágazat jelenlegi helyzetében a lepárlási szőlőtörköly kötelezettség aránytalan terhet jelent a termelőknek, és az ország nem rendelkezik megfelelő lepárló kapacitással. Amennyiben ennek megfelelően zárták volna le a mezőgazdasági tárgyalásokat, akkor nem kellene most a szőlőtörköly problémákról beszélni - mondta Kékkői Zoltán. Emlékeztetett: a szőlőtörköllyel kapcsolatosan megjelent rendelet szerint, amennyiben a termelő a saját telepein 80 hektoliter alatti mennyiségben állít elő bort, vagy ennek megfelelő mennyiségben dolgoz fel szőlőt, a melléktermékek kötelező lepárlásáért alkalmazhatja a melléktermékek ellenőrzés melletti kivonását. Ez azt jelenti, hogy 80 hektoliter fölött kötelező a lepárlás, a megadott mennyiség alatt alkalmazhatják a kivonást. Ez vonatkozik a kistermelőkre is. A törvény szerint a folyamatot a VPOP ellenőrzi. Amennyiben a kistermelők egyszerre jelentik be az igényüket, komoly gondot jelenthet az ellenőrzés.
Kékkői Zoltán elmondta azt is, hogy Magyarországon a 80 hektoliter felettieknél a kivonás csak Kunferhértón lehetséges, az üzem azonban nem alkalmas a nagy mennyiség kezelésére.
A politikus kijelentette: felhívják Németh Imre figyelmét arra, hogy vegye elő a polgári kormány idején elkészült anyagot és próbáljon tárgyalni a szőlősgazdák érdekében. A politikus hozzátette: a miniszter bejelentette ugyan, hogy tárgyalásokat fog kezdeményezni az üggyel kapcsolatban, de mind a mai napig nem történt előrelépés.
Pozitív példaként említette, hogy Szlovákiában sikerült rendezni a helyzetet a tárgyalás folyamán, Franciaországban pedig megfelelő körzetben kell csak beszállítani a szőlőtörkölyt.
fideszfrakcio.hu