Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Friderikusz távozik az MTV-től

Friderikusz Sándor levélben közölte a Magyar Televízió (MTV) Aktuális Igazgatóságával, hogy felbontja A szólás szabadsága című műsorának elkészítésére vonatkozó szerződését - tájékoztatta az MTV sajtószóvivője a két nappal korábban történtekről csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2004-09-09 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:24.233227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTV vezetése sok sikert kíván Friderikusz Sándor további pályafutásához, egyúttal reméli, hogy a műsorvezető jelenlegi döntése nincs összefüggésben azzal a belső vizsgálattal, amelyet az MTV Aktuális Igazgatósága még augusztusban indított A szólás szabadsága előállítása során tapasztalt jelentős túlköltések okainak feltárására - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint Holub Katalin írta, "az MTV Rt. vezetése tudomásul vette Friderikusz Sándor döntését, valamint azt, hogy a médián keresztül mindezt - a levél kézhezvételével egy időben - a közvéleménnyel is tudatta. A szóvivő közlése szerint "Friderikusz Sándor korábban jelezte, ha nem kapja meg az általa kinézett műsorsáv - Az Este című politikai háttérmagazin - helyét, illetve az MTV nem rendeli meg

közéleti portréműsorát, akkor távozik a Magyar Televízióból. Mint a közleményben olvasható, "joga van ehhez, miként a Magyar Televízió vezetése sem kötelezhető olyan újabb műsorok megvásárlására, amelyekre a műsorvezető által diktált feltételek mellett nincs szüksége". Az MTV-nek meggyőződése, hogy fontos produkció A szólás szabadsága, ezért az intézmény eleget tesz majd Friderikusz Sándor azon, felmondólevelében megfogalmazott óhajának, hogy "2004. október 9-től már az MTV gondoskodjon A szólás szabadsága további sorsáról!" - írta a sajtószóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek