Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP frakciói támogatják a Vajdaságról szóló határozati javaslatot

A szocialista és a néppárti után ljubljanai kihelyezett ülésén az Európai Parlament liberális frakciója is támogatta, hogy a vajdasági magyarság elleni atrocitásokról rendezzen sürgősségi vitát a parlament, és ezen fogadjon el határozatot a témáról - jelentette be a frakciótanácskozás helyszínéről, a szlovén fővárosból telefonon nyilatkozva Szent-Iványi István (SZDSZ) hétfőn.


Dátum: 2004-09-09 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:27.549805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel szinte bizonyossá vált, hogy jövő heti strasbourgi plenáris ülésén a parlament - az emberi jogsérelmekről folytatott soron kívüli viták sorában - megszavaz egy határozatot az ügyben. Magyar kezdeményezésre ugyanis a hét elején határozati javaslatot fogadott el az Európai Parlament néppárti frakciója is, és támogatta az atrocitások kivizsgálását szorgalmazó magyar javaslatot a szocialista képviselőcsoport is.

A liberális frakció háromnapos ülésén részletesen megvitatták Szerbia és Montenegró csatlakozási folyamatának kérdését. Szent-Iványi István jelezte, hogy magyar részről támogatják a nyugat-balkáni ország felvételét az EU-ba, de ehhez Szerbia-Montenegrónak teljesítenie kell a belépéshez minden jelentkező számára előírt alapfeltételeket, mindenekelőtt az úgynevezett koppenhágai kritériumokat, beleértve a kisebbségi jogok érvényesítését.

Szent-Iványi István elmondta, a vajdasági történések esetében a legnagyobb problémát a hatóságok hozzáállása jelenti. "Azt a tényt tartom elképesztőnek, hogy a 300 ismertetett esetből egyetlenegynek a tettesét sem fogták el, senkit nem állítottak bíróság elé" - szögezte le a képviselő.

Ellátogatott a frakció ülésére Filip Vujanovic montenegrói elnök, Ivo Vajgl szlovén külügyminiszter, illetve Janez Potocnik, az Európai Bizottság szlovén tagja. A magyar felszólalás mellett több más képviselő is szót emelt a vajdasági atrocitások ügyében, köztük Graham Watson frakcióvezető, aki néhány nappal ezelőtt látogatást tett Szerbiában és azon belül a Vajdaságban is, és találkozott mások mellett Nenad Canak vajdasági parlamenti elnökkel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek