Elsősegélynyújtási rekordkísérlet
A segítségnyújtás fontosságára hívja fel a lakosság figyelmét a Magyar Vöröskereszt azzal a huszonnégy órán át tartó elsősegélynyújtási rekordkísérlettel, amely pénteken veszi kezdetét egy fővárosi bevásárlóközpontban - közölte a szervezet főtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2004-09-09 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:28.725988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morzsányi Éva elmondta: az elsősegélynyújtás népszerűsítése, az ezzel kapcsolatos ismeretek fejlesztése és a humanitárius szemléletmód terjesztése azért igazán fontos, mert a hatékony és gyors segítségen adott esetben életek múlhatnak. Ismertetése szerint a péntek reggel fél hétkor induló rekordkísérlet során a Vöröskereszt tucatnyi önkéntese egy napon keresztül folyamatosan ismétlődő ciklusokban mutatja be az elsősegély-feladatsorokat. Úgynevezett Ambu babát használva szemléltetik az újraélesztés technikáját, megmutatják, hogyan lehet vérzést csillapítani eszköz nélkül, hogyan kell nyomókötést készíteni, miként kell a sérült végtagokat rögzíteni, mit kell tenni eszméletlen sérült ellátásakor. A bemutató ideje alatt egyéb, elsősegélynyújtó programokkal is várják az érdeklődőket a Campona bevásárlóközpontban: lesz villámtanfolyam, tesztfeladat megoldása, filmvetítés és a gyerekeknek rajzverseny. A főtitkár beszámolt arról is, hogy a Guinness-rekordkísérlet az Elsősegélynyújtási Világnapon zárul, amelynek alkalmából szombaton a Duna Plaza bevásárlóközpontban várják az érdeklődőket elsősegélynyújtó programokkal.
MTI - fideszfrakcio.hu