Űrverseny
Sikeres próbarepülést hajtott végre csütörtökön az első román pilóta nélküli rakéta a Fekete-tengernél - számoltak be róla a fejlesztésben részt vevő tudósok.
Dátum: 2004-09-09 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:29.323847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kísérlet részét képezi egy programnak, amely az űrutazásra alkalmas magán-űrrepülőgép kifejlesztésére irányul. A tizenkét méter hosszú Demonstrator 2B több mint egy kilométer magasságba emelkedett, útja tíz másodpercig tartott és a Fekete-tengerben landolva ért véget. Az eredeti tervek szerint mintegy kétszer ilyen hosszú utat tett volna meg és két kilométeres magasságba emelkedett volna, a kedvezőtlen időjárási viszonyok és egy kisebb műszaki probléma miatt azonban a rakétát végül csak félig töltötték fel üzemanyaggal. Az időjárás miatt az indítást is elhalasztották egy nappal. A tervezők - a Román Repülési és Űrhajózási Társaság mérnökei - jövőre már pilótával szeretnék útnak indítani a Demonstrator hasonmását, amelyet azonban az első változatnál kétszer nagyobbra terveznek. Hét országban folyik a versengés a tízmillió dolláros Ansari X díjért, amelyet egy alapítvány annak a vállalkozónak ígért, akinek űrjárműve két héten belül kétszer is megjárja a világűrt - azaz túllépi a száz kilométeres magasságot -, három emberrel vagy annak megfelelő súlyú rakománnyal. Júniusban az amerikai SpaceShipOne szuborbitális űrrepülőgép eljutott a világűr küszöbéig és sikeresen vissza is tért, de az utazást nem sikerült két héten belül megismételni.
MTI - fideszfrakcio.hu