Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szudáni külügyminiszter visszautasította a népirtásról szóló amerikai vádakat

Az Egyesült Államok saját politikai céljaira akarja felhasználni a Szudánban kialakult helyzetet - mondta a szudáni külügyminiszter pénteken, egyben visszautasította Washington előző nap megfogalmazott vádját, miszerint az észak-afrikai ország Dárfúr tartományában szervezett népirtás folyik a helyi fekete lakosság ellen.


Dátum: 2004-09-10 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:30.796054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-koreai látogatáson tartózkodó Musztafa Oszman Iszmail elszigetelt álláspontnak minősítette George W. Bush amerikai elnök és Colin Powell külügyminiszter idevágó nyilatkozatát, mondván, hogy egy humanitárius katasztrófát választási megfontolásokból politikai célokra akarnak felhasználni. Véleménye szerint Irakban tovább romlott a helyzet, ezért az amerikai adminisztráció más térségekre igyekszik terelni a nemzetközi közösség figyelmét.

Musztafa Oszman Iszmail úgy vélekedett, hogy nehéz lesz az Egyesült Államoknak egy Szudán elleni büntetőintézkedéseket életbe léptető ENSZ-határozatot elfogadtatni, amelyben a népirtásra történő hivatkozás ugyanolyan megalapozatlan vád marad, mint az iraki határozatban a tömegpusztító fegyverek voltak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek