Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb M6-os botrány

Egyetlen kapavágást sem végzett az egyik alvállalkozó, mégis 93 millió forintot kapott az M6-os autópályán tendernyertes konzorcium egyik cégétől, az osztrák Swietelsky Kft.-től - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a földmunkák elvégzését vállaló BHD Kft. munkásai meg sem jelentek a helyszínen.


Dátum: 2004-09-10 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:31.730134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég tevékenységi körében különböző kereskedelmi formák szerepelnek, az építés azonban nem. A vállalatot egyébként nem ismeri sem a megbízó Vas megyei Állami Közútkezelő Kht., sem a projekt vezetősége. A céggel kötött szerződés ráadásul olyan munkafázisokat is megjelöl, amelyeket el sem kellett végezni.

A Magyar Hírlap birtokába került egy kézzel írott számla, amelyet ez év május 6-án állított ki a budapesti székhelyű BHD Kft. alvállalkozóként a Swietelsky Építő Kft. mint vevő részére. Az ár a 25 százalékos áfával növelve 93 millió 249 620 forintot tesz ki. A teljesítésigazolás szerint az elvégzett munka a 89. számú főút 4+300 és 8+800 kilométer szelvényei közötti hídépítési munkák előkészítő földmunkái. Az újság ehhez hozzáteszi, hogy az építkezésen nem ismerték a vállalkozót, azaz kérdés: miért és kihez került az állami finanszírozású útépítésből származó közel százmilliós összeg?

Az ügy további furcsasága, hogy a felek már az árajánlat megtétele előtt szerződtek. Ezt támasztja alá, hogy a BHD Kft. ügyvezetője március 25-én tett árajánlatot a Swietelsky felhívására, de az árajánlat alapján született szerződést már március 17-én aláírták a felek.

A munkákat valójában a BHD helyett a Holdép Kft. végezte el. A BHD teljesítésigazolásán, amely május 5-én kelt, az osztrák cég részéről egy olvashatatlan aláírás szerepel.

Magyar Hírlap - hirtv.net - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek