Fellobbant a paralimpiai láng
Az Akropoliszon fellobbantották a szeptember 17. és 28. közötti athéni paralimpiai játékok lángját. A fáklya - szemben az olimpiával - a megnyitóig tartó útja során nem érinti mind az öt földrészt, mi több, kizárólag a görög fővárosban és annak környékén lesz látható.
Dátum: 2004-09-10 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:33.513008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A váltó első tagja Kosztasz Fikasz, háromszoros paralimpiai bajnok úszó volt, de pénteken viszi még a lángot - többek között - Phil Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság kerekesszékes elnöke is.
A világ második legnagyobb sporteseményén 143 nemzet közel 4000 látássérült, illetve mozgáskorlátozott versenyzője vesz részt 19 sportágban. A magyar paralimpikonok tíz sportágban érdekeltek.
MTI - fideszfrakcio.hu