Már a postagalambokat is doppingolják
Nagy-Britanniában doppingvizsgálatot rendeltek el az illetékesek a galambok ellenőrzésére, mert felmerült az a gyanú, hogy a röptetési versenyek résztvevőit tiltott szerekkel erősítik - jelentette a The Sun című londoni napilap.
Dátum: 2004-09-10 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:35.629353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Peter Bryant, a Galambversenyek Királyi Társaságának igazgatója elmondta a lapnak, hogy egyes tagok bejelentéseket tettek, arra gyanakodnak ugyanis, hogy bizonyos versenyeken nem volt minden rendben, szerintük akadtak, akik doppingolták szárnyas versenyzőiket.
A galambok doppingvizsgálata nem kötelező, de ha a vizsgálat pozitív eredményt hoz, az állat tulajdonosát legalább három évre, de esetleg örökre is eltiltják a versenyektől.
index.hu - fideszfrakcio.hu
A doppingszert szemcseppben juttatják be a madár szervezetébe, vagy az ivóvizébe-táplálékába keverik.