Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsákomban a bábom - bábfesztivál Sárospatakon

Ausztráliából, valamint Indiából és Tajvanról is érkeztek bábosok a hétfőn Sárospatakon megkezdődött Zsákomban a bábom néven meghirdetett nemzetközi bábfesztiválra.


Dátum: 2002-07-01 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:31.892220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szentirmai László, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző főiskolai karának oktatója, a rendezvény főszervezője a találkozóról egyebek mellett elmondta: immár kilencedik alkalommal tartják meg a "Bodrog-parti Athénban" a kis bábszínházak, szóló- és páros bábosok fesztiválját.

A rendezvénynek - Sárospatak mellett - ezúttal Kassa, Budapest és Miskolc is otthont ad.

A találkozóra Ukrajnából, Csehországból, valamint a határon túli magyar területekről, Erdélyből és Szlovákiából is érkeztek együttesek.

Az ausztrál bábosok Magyarországra jövetelét az ország budapesti nagykövetsége anyagilag is támogatta - mondta a főszervező.

A sárospataki rendezvényről hiányoznak a nagy bábszínházakat jellemző keretek. Itt az igazgató, a fővilágosító, a dramaturg, a kellékes, a rendező és a bábkészítő általában ugyanaz a személy - fogalmazott Szentirmai László.

Az eseményhez harmadik alkalommal kapcsolódik bábjátékos művészetpedagógiai konferencia, amelynek az ad különlegességet, hogy a Miskolci Egyetem sárospataki főiskolai karán - a magyar pedagógusképzésben egyedülállóan - alapképzési tantervi anyag a dráma- és bábjáték.

A csütörtökig tartó nemzetközi bábfesztiválon Báron László főiskolai művésztanár bábterveiből, műalkotásaiból, legsikeresebb darabjai díszleteiből és bábjaiból kiállítás nyílik.

Kapcsolódó elemek