Friderikusz visszavág
Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című műsor szerkesztője közleményben reagált Rudi Zoltán állításaira, mely szerint remélik, nem azért távozott a köztévétől, mert belső vizsgálatot indult a műsor költségeinek kilencmilliós túllépése miatt. A műsorvezető-szerkesztő visszautasítja, hogy felelősség terhelné az ügyben.
Dátum: 2004-09-10 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:38.731315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Friderikusz szerint Rudi alantas eszközökkel igyekszik más síkra terelni a szakmai kérdést. Emellett kijelenti, hogy A szólás szabadsága című műsor 2003. június 5-e óta a Magyar Televízió belső gyártású műsora, amelynek ő az egyik szerkesztője és műsorvezetője. Hozzátette: semmi köze nincs a gazdálkodáshoz, mint ahogy Krizsó Szilvia sem felel az Este kasszájáért, vagy Pálffy István sem a TV híradó pénzügyeiért. Ami pedig azt az állítást illteti, hogy új műsora érdekében diktátumokat fogalmazott volna meg, szerinte egyszerűen nem igaz - tudta meg a FigyelőNet.
Mint korábban az MNO megírta, az MTV vezetése tudomásul vette Friderikusz felmondását, és sok sikert kíván a műsorvezető további pályafutásához. Az MNO kérdésére Holub Katalin szóvivő elmondta: Friderikusz az első félévben 9 millió forinttal lépte túl a műsor elfogadott költségvetését; a lehetőség megvolt arra, hogy ezt a második félévben behozza - tette hozzá a szóvivő, aki kitért arra is: az MTV egyeztetést kezdeményezett ezzel kapcsolatban a showmannal, ám ez most megszakadt.
Mint ismeretes: Friderikusz a minap ultimátumot intézett az MTV vezetéséhez: amennyiben nem indíthatja el napi műsorát a közszolgálati televízión az általa kiválasztott műsoridőben - amely az MTV közleménye szerint megegyezett Az este című politikai háttérmagazinéval -, felbontja A szólás szabadsága című műsorának elkészítésére vonatkozó szerződését.
A Népszabadság értesülései szerint a köztévé elnöke a hét elején váratlanul, pénzhiányra hivatkozva mondta le Friderikusz politikai produkcióját, melyet nemrég még támogatott. (Egy-egy műsor egyébként mindössze 4-500 ezer forintba került volna a sajtóértesülések szerint.) A lap úgy tudja: Friderikuszt az háborította fel, hogy "csak az ő műsora hiányzik majd a palettáról, valamennyi tervbe vett új műsor októbertől jelentkezik az MTV képernyőjén". Az egyik bulvárlap azonban ma arról ír: más programok gyártói is várnak még az engedélyre.
MNO - fideszfrakcio.hu