Szakadékba hajt a Pick?
Az Arago csoport megjelenése óta a Pick Rt. körül mindig voltak megválaszolatlan kérdések. Gondoljunk csak az állandóan napirenden szereplő amerikai, dán, orosz, ukrán "befektetők" villámlátogatásaira, a ma már nem létező Bábolna Rt. az önkormányzat és termelők által jegyzett Agrárholding Rt-re, valamint a napokban részvénycsomagot vásároló R-KO-N Kft-re - hangzott el Dobó László szegedi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Dátum: 2004-09-10 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:39.782104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Folyamatos tehát az érdeklődés a szegedi húsipari óriás iránt, hol a magánszféra, hol a remélt állami pénzre számítók részéről. Miközben a Pick Rt. tulajdonlását célzó tárgyalások hosszú sora zajlik, 450 embernek szűnik meg a munkahelye, bezárják a szegedi vágóhidat és megszűntetik a sertés felvásárlását a régió gazdáitól.
A szegedi és az országos médiában az elmúlt hónapokban a cég vezetői és Botka László polgármester is arról beszéltek, hogy a Pick körül minden rendben van. Hidegzuhanyként érte tehát a közvéleményt az a mára egyre jobban megerősödni látszó tény, hogy a Pick szakadékba hajt.
Információink szerint, a Pick Rt. az elmúlt hónapokban sok milliárdos hitelt vett fel és cégei számára több milliárdos hitelfelvételhez nyújtott kezességet. A húsiparban dolgozó szakemberek körében az is egyértelműnek látszik, hogy december végére (opciós jogával élve) az R-KO-N Kft. 50 százalék fölötti részvénnyel és szavazattal fog rendelkezni. Felmerül a kérdés, mit vesz át az R-KO-N az Aragotól és milyen áron?
Nem igaz ugyanis az az állítás, miszerint a vágóhidat nem lehet nyereségesen működtetni és ezért kell 450 embert elbocsátani. A pick szalámi esszenciája egyébként is az a sertés, amit régiónkban tenyésztenek, ettől eltérni nem lehet. Köztudott az is, hogy a Pick Rt. 2004 első hat hónapjában 110 millió forint veszteséget "gyártott", ellentétben a a tavalyi 1,1 milliárd nyereséggel. Az is nyilvánvaló, hogy a polgármester által favorizált Agrárholding ügye a szocialista vezetésű Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban bukott el, miután Németh Imre miniszter nem vállalt garanciát több milliárd forint hitel felvételéhez, ami a Pick kivásárlását tette volna lehetővé, egy olyan háttérrel rendelkező cégnek, amely anyavállalata csak 2003-ban 2,7 milliárd veszteséget halmozott fel. Így e téren is csődöt mondott a megyei szocialista lobbi, előre vetítve, hogy az Arago más úton fog megválni a Pick-től.
A kérdés tehát az, kinek az érdeke a Pick-ket szakadékba hajtani? Milyen más megoldásban gondolkozhatott volna a város vezetése és Leisztinger Tamás a Pick ügyeinek rendezésére, mint a tiszavirág életűnek mutatkozó, közpénzre aspiráló Bábolna Agrárholding Rt. erőltetése?
Végül elgondolkodtató az a tény, hogy a munkahelyek megszűnésének napvilágra kerülése óta egyetlen szocialista országgyűlési képviselő sem foglalt állást, hogy mit tesz a Pikkért. A "fejlődő" szegedi gazdaság felszívó képességére hivatkozás jelen körülmények között csak a porhintést és a problémák elkendőzését szolgálja.
www.f9.hu - fideszfrakcio.hu