Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky világvárosa: megcsúszott a Lágymányosi-híd háttöltése - órákra lezárták a szélső sávot

Alapozási munkák miatt mintegy három és fél méter hosszban megcsúszott a budapesti Lágymányosi-híd háttöltése és annak burkolóeleme pénteken a pesti hídfőnél, a Soroksári út felőli résznél - tájékoztatta az MTI-t a munkát végző Mélyépítő Budapest Kft. budapesti területi igazgatója.


Dátum: 2004-09-10 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:40.082640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baleset akkor történt, amikor a közlekedési csomóponttól a hídra felvezető gyalogos lépcső alapozását végezték - mondta Bakos László. Hozzátette: bár közvetlen veszély nem állt fenn, a híd Budára vezető szélső sávját a dinamikus terhelés miatt biztonsági okokból a délután folyamán öt órára lezárták, míg a háttöltést mintegy 150 köbméter földdel alá nem támasztották.

Mint mondta, jelenleg szakértők dolgoznak azon, hogy milyen korszerű műszaki megoldással lehet a legrövidebb idő alatt kijavítani a hibát.

A TV2 híradója szerint napközben óriási dugó alakult ki a híd környékén, a forgalom az esti órákra azonban helyreállt.

MTI - TV2 - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek